Tízezrek tüntettek Németországban az atomerőművek ellen

Egy nappal a kulcsfontosságú baden-württembergi és rajna-pfalzi tartományi parlamenti választások előtt több mint 200 ezren vonultak az utcákra szombaton Németország négy legnagyobb városában, Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben tiltakozásul az atomerőművek ellen.

A szervezők szerint egyedül Berlinben mintegy 120 ezren tüntettek az atomerőművek bezárásáért, míg Hamburgban is meghaladta az 50 ezret a részvevők száma. A szombati megmozdulás ily módon Németország történetének eddigi legnagyobb atomerőmű-ellenes tiltakozása volt. A különböző civil szervezetek által meghirdetett tüntetések részvevői azt követelték a kormánytól, hogy zárjon be minden németországi atomerőművet. “Fukusima figyelmeztet” – hangoztatták mindenütt a tüntetők, elégtelennek tartva a hét legrégebbi német erőmű működési idejének három hónapra történt felfüggesztését. Közölték, hogy a tiltakozó megmozdulások egészen addig folytatódnak, míg el nem érik az atomerőművek bezárását. A tüntetők mind a négy városban délután nem sokkal 15 óra után 1 perces csenddel adóztak a japán földrengés áldozatai emlékének.

Angela Merkel kancellár a japán atomkatasztrófa után rendelte el az említett 90 napos moratóriumot, miközben az egész országban felerősödtek a követelések, hogy Németország végleg mondjon le az atomenergiáról.
Az atomerőművek jövője a legfontosabb kampánytémává vált, s ez már jelentős mértékben befolyásolta a múlt heti szász-anhalti tartományi választások eredményeit is, és szakértők szerint még inkább befolyásolja majd a vasárnapi baden-württembergi és rajna-pfalzi szavazás kimenetelét. A legfrissebb felmérések szerint a Baden-Württembergben kormányzó konzervatív-liberális koalíció vesztésre áll, és Rajna-Pfalzban is a kereszténydemokraták és a szabad demokraták gyengülése várható. A szavazók nagy része ugyanis felrója a Merkel kancellár vezette, ugyancsak a konzervatívokból és a liberálisokból álló szövetségi kormánykoalíciónak, hogy a Japánban történt atomkatasztrófáig az atomenergia, illetve az atomerőművek alkalmazásának fő szószólója volt, és az elmúlt év végén az erőművek működési idejét még átlagban 12 évvel meghosszabbította. A Fukusimában történtek nyomán bekövetkezett szinte 180 fokos fordulatot pedig hiteltelennek és választási manővernek tekintik. A szombati tiltakozó megmozdulás ily módon a lehető legrosszabbkor jött a Merkel-kormány számára. A tüntetést támogatásukról biztosították az ellenzéki pártok, a szakszervezetek, valamint az egyházak képviselői.

Ezzel egy időben a koalíció táborában tovább erősödött a vita az atomerőművek jövőjéről. Miközben Merkel kancellár a jelek szerint minden korábbinál határozottabban elkötelezte magát az erőművekről való lemondást, illetve a megújuló energiákra való fokozatos áttérést jelentő “új korszak” mellett, pártjában, a CDU-ban még a moratóriumot is többen elsietettnek tartják. Közvetve még nyíltabban bírálják a kancellárt a koalíciós partner szabad demokraták egyes vezetői, akik az országos hangulat ellenére az erőművek működési idejének meghosszabbítása mellett vannak.
Árthat Merkelnek és a koalíciónak, hogy az ügyben – hosszú hallgatás után – megszólalt Helmut Kohl volt kancellár. Kohl szerint a Japánban történt szörnyű katasztrófa nem terelheti el a figyelmet a valóságról, aminek lényege, hogy az atomenergiának Németország számára nincs alternatívája. Kohl nyilatkozata a CDU vezetésében megdöbbenést okozott, azt több kereszténydemokrata politikus a rendkívül fontos választások előtt álló párt elleni nyílt támadásként értékelte. .

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.