Titkos projekten dolgozik a Tesla

Az Electrek több forrása is megerősítette a hírt, miszerint „Palladium” kódnév alatt egy új titkos projekt fut a Teslánál.

A platinafém nevére keresztelt programnak elvileg a Model S-hez és X-hez van köze, ám mivel a Tesla ügyesen őrzi a titkait, egyelőre nem tudhatjuk, hogy mire is készülnek igazán, írta a teslasok.hu. A név szintén nem árul el sokat: a palládium, mint kémiai elem a hat platinafém közé tartozik, felhasználása pedig többnyire a belső égésű motoros autók katalizátorában jelenik meg. Ami már szinte biztos, hogy a Tesla teljesen új gyártósorokat készít a Palládium projekt keretein belül, ami azt jelenti, hogy akár komolyabb újításokat is kaphat a két régebbi modelljük. A frissített változatok a pletykák szerint új akkumulátorokat és hajtásláncot is kapnak, amellyel együtt megjelenik a hárommotoros Plaid rendszer is, minden eddiginél impozánsabb teljesítménnyel, de az sem kizárt, hogy egy új kasztnival is felruházzák a drágábbik elektromos szedánt és SUV-t. Az Electrek egyik forrása legalábbis azt mondta, hogy a gyártónál már egy Palladium kódnevű vázat és kasztnit is emlegetnek, amelyekkel nem csak belső, de jelentős külső változtatásokat is kapnának az említett modellek.

Jelenleg a Tesla a fremonti és a nevadai gyárában is felújításokat végez, amely részeként építik az új projekt megvalósításához szükséges gyártósorokat is. Azt, hogy ezeket mikor tudják majd beüzemelni, még homály fedi, ám arra számíthatunk, hogy a gyártó szeptemberi akkumulátorokkal kapcsolatos bejelentései előtt végeznek majd az előkészületekkel. Mindezzel még tovább nőhet a Model S és X hatótávbeli előnye a konkurenciával szemben, miközben a Plaid változat még brutálisabbá teszi a Model S Performance-t, amelyet már így is sportautókat megszégyenítő teljesítménnyel árul a Tesla.

Képünk illusztráció.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.