Természetvédők: tiltsák be a cianidos technológiát az aranybányászatban

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint az elektronikai hulladékok feldolgozása megfelelő alternatívát jelenthetne az arany kinyerésére a természetet is károsító cianidos technológiával szemben, amelyet álláspontjuk szerint be kell tiltani.

A természetvédők csütörtökön arra reagáltak, hogy június végén jelent meg az a hivatalos állásfoglalás, amely szerint az Európai Bizottság és a környezetvédelmi biztos elutasította a cianidos technológia betiltását, mert álláspontjuk szerint sem a környezetvédelmi, sem az egészségügyi aggályok nem eléggé megalapozottak. “A Magyar Természetvédők Szövetsége aggodalommal fogadja a Bizottság álláspontját” – olvasható az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Az MTVSZ hangsúlyozza: a bizottság és az illetékes biztos annak ellenére nem áll ki a cianidos technológia betiltása mellett, hogy az Európai Parlament 2010. május 5-én már döntött arról, hogy a Bizottságnak 2011 végéig meg kell alkotnia a cianidos technológia uniós betiltásáról szóló törvényt.
Az arany bányászatakor a legolcsóbb, ugyanakkor egyben a legveszélyesebb módszer a cianidos technológia, amelynek káros hatásait Magyarország is megtapasztalta, “amikor 2000-ben a nagybányai cián- és nehézfém-szennyezés eredményeképpen 1.200 tonna hal pusztult el, illetve turisztikai katasztrófahelyzet alakult ki”. A cianidos technológia 2010. január elsejétől tiltott Magyarországon.
Az MTVSZ szerint 2011-es magyar EU elnökség jó lehetőséget ad a téma napirendre vételére és megvitatására.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.