Természetismereti tábor a Szigetközben

Az ezer sziget országával, a Szigetközzel ismerkedik hétfőtől kéttucat természetvédő fiatal. A középiskolások és egyetemisták Lipóton ütöttek tábort és egy hetet töltenek el a vidék természeti értékeinek felfedezésével.

A sokszínű programot a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága szervezi – mondta Peimli Piroska táborvezető az MTI-nek. A szigetközi vízi világ páratlan szépségeit a kerékpáros túra során szárazföldről élvezhetik a táborlakók. A kenus túra pedig arra ad alkalmat, hogy a dunai ágrendszer rejtélyes labirintusába pillantsanak be.
A madárgyűrűzés fortélyaival a tábor első ” munkanapján”, hétfőn ismerkedtek. Az időjárás nem volt kedvező, ennek ellenére néhány barátposzáta hímet, tojót és fiókát sikerült meggyűrűzni – közölte a táborvezető.
Peimli Piroska bízik abban, hogy a madárlesen a hét második felében szerencsésebbek lesznek. Erre a programra a csendtúra kínál izgalmas pillanatokat. A kirándulásnak ez a változata abban különbözik a megszokottaktól, hogy csendben, szinte rejtőzködve kell a résztvevőknek eljutniuk a leshez, hogy ne zavarják a kiskócsagok, a réti-, és a halászsasok nyugalmát – magyarázta a szakember. Hozzátette, hogy hasonló élményt ígérnek a rovarvizsgálatok. A csapdákba csalt rovarokat megtekintik, majd békésen útjukra bocsátják őket.
Ezúttal már kilencedik alkalommal kínálnak lehetőséget a természet iránt érdeklődőknek, hogy személyes élményekben részesüljenek a Szigetközben. A program törekvése, hogy közelebb vigye a természethez a döntően városban élő fiatalokat – summázta a rendezvény célját a táborvezető.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.