Természetes megoldások a pattanások ellen

A pattanások és mitesszerek sajnos nem csupán a tinédzser kor velejárói lehetnek, hiszen gyakran megesik, hogy évekkel később, munkába menet is felfedezünk egy gyulladt kis púpot az arcunkon. A kozmetikus illetve a boltban kapható alkoholos és vegyszeres termékek helyett azonban összegyűjtöttünk hat olyan hatásos pattanás elleni kezelést, amelyet otthoni hozzávalókból magunk is könnyedén elkészíthetünk.

Epres pakolás
Az eper nagy szalicilsav tartalommal rendelkezik, mely megtalálható sok pattanás megelőzésére hivatott termékben. Na de miért is olvasgatnál összetevő listát, hogyha összeüthetnéd ezt a természetes pakolást te magad is? Csak annyi a teendőd, hogy összezúzol fél bögrényi friss epret, és ezt összekevered egy evőkanál mézzel, egy evőkanál olíva olajjal és pár cseppnyi citromlével. A masszát hagyd a megtisztított bőrfelületen 15 percig, majd öblítsd le vízzel.

Hagymás-zabos arcmaszk
A hagyma, gyulladást elősegítő hatással bír. Ez eddig nem hangzik éppen biztatóan, viszont ezzel egy időben megakadályozza a kollagén túltermelését, ami gyakran a pattanások után maradó hegekért felelős. Ehhez jön még a zabdara, amely a bedugult pórusok mélyére hatolva kitisztítja a túlzott sejtlerakódást. Hogy a kettőt egy egyszerű, mégis hatásos maszkká kombináld, dolgozz péppé egy közepes nagyságú fej hagymát robotgéppel, majd adj hozzá fél bögrényi főtt, ízesítetlen zabdarát. Ezt aztán vidd fel a tiszta arcbőrre, hagyd 15 percig száradni, majd alaposan öblítsd le, és finoman itasd fel bőrödről a vizet egy törölközővel.
-

Fahéjas pattanáskezelés
A fahéj egy jól ismert természetes fertőtlenítő, és ezzel a keverékkel nemcsak, hogy gyorsan elkészülsz, de nagyon hatásos megoldást is választasz a pattanások és mitesszerek kezelésére. Keverj össze 2 evőkanál organikus mézet éppen annyi őrölt fahéjjal, hogy a kettőből egy pépes masszát kapj. Ezt kend közvetlenül a problémás felületre, és hagyd rajta 20 percig, majd öblítsd le langyos vízzel.
-

Kamillateás borogatás
A kamilla az egyik legismertebb hagyományos gyulladáscsökkentő, mely így persze arra is kiváló, hogy megakadályozza a szőrtüsző-gyulladást. Alkalmazása pedig nem is lehetne egyszerűbb: főzz le egy kis kamillateát, készíts borogatást, és helyezd a bőrfelületre egy percig. Ismételd meg, ahányszor csak szükségesnek érzed.
-

Teafa-olaj
A teafa-olajat évszázadokon át alkalmazták természetes gyógymódként, hiszen öröklött antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, vagyis elpusztítja azokat a baktériumokat, melyek a pattanásokért felelősek. Vigyük fel a problémás területre, de csak mértékkel: a kevesebb több.
-

Aloé és uborka maszk
Íme itt van a híres-hírhedt zöld arcpakolás, amely igazából igen hatásosan lenyugtatja a gyulladt és fáradt arcbőrt. Zúzz pürévé egy nagy megmosott és feldarabolt aloé levelet, és adj hozzá még egy csésze kockára vágott uborkát. A masszát vidd fel a tiszta bőrfelületre, és hagyd 30 percet hatni, majd öblítsd le hideg vízzel.

-

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.