Termeli az energiát a sepsiszentgyörgyi napelempark

Közel egy évvel azután, hogy elkészült és beindult, energiát termel a sepsiszentgyörgyi napelempark.

Az európai uniós támogatással megvalósult fotovoltaikus park tavaly határidőre elkészült, ősszel az önkormányzat megkapta a működési engedélyt, ám időközben az árampiacot liberalizálták, és a változó szabályozások miatt elhúzódott a beindítása. Mostanra sikerült lezárni a bürokratikus folyamatokat, és a park már ténylegesen termeli az energiát. Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester lapunknak elmondta, a megtermelt energiával kompenzálják a számláikat. A város eddig az Electrica szolgáltatótól vásárolta az áramot, de az nem vállalta, hogy folyamatosan követi az egyenetlen termelést, és az alapján kompenzálja a fogyasztást. Sztakics Éva hangsúlyozta, a napelempark nem egyenletesen termeli a zöldenergiát, a fénytől függ, így télen is működik, de kevesebbet, hiszen rövidebbek a nappalok. Az önkormányzat végül közbeszerzésen választotta ki az új szolgáltatót, amely olcsóbban számlázza az áramot, és követi a termelést.

A szerződésbe a közvilágítás és az alárendelt intézmények áramfogyasztása került, így a tanintézetek, a pénzügyi hivatal, a közösségfejlesztési igazgatóság és a városháza számláit kompenzálják. Figyelni kellett arra, hogy a leszerződött fogyasztás nagyobb legyen, mint a megtermelt energia, hiszen a törvények értelmében az önkormányzat nem értékesítheti a megtermelt áramot – mondta az alpolgármester. A következő két hónapban derül ki pontosan, hogy a napelempark mekkora megtakarítást jelent majd a városkasszának. A számítások szerint a park a városi közvilágítás, a városháza és az önkormányzatnak alárendelt intézmények energiaszükségletének 85 százalékát fedezheti, tehát évi mintegy kétmillió lejt spórolhatnak. A sepsiszentgyörgyi napkollektorokat – több mint 9000 elemet – a város előpataki kijáratánál, egy 6,4 hektáros dombon állították fel, a park 2,2 megawatt kapacitású, írja a szekelyhon.ro.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.