Tavaszi programok a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

Gumicsizmás túra, csillagvirág séta, kézműves foglalkozások, madárgyűrűzés és vízkémiai vizsgálat is színesíti a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság programjait márciusban.

Kézműves foglalkozásokon és természetismereti játékokon vehetnek részt az érdeklődők március 5-én az Ócsai Tájházban, ahol A biológiai sokféleség megjelenése Tatán, a biodiverzitás fővárosában című rajz- és esszépályázat műveit bemutató időszakos kiállítás is látható – közölte Halász Ferenc kommunikációs referens az MTI-vel.
A fokozottan védett egyhajúvirágot és a Turai legelő Természetvédelmi Terület értékeit tekintetik meg a kirándulók március 11-én. A túra időtartama 3 óra, eső esetén azonban elmarad. Az érdeklődők 10 órakor a turai Galga-hídnál találkoznak, a részvétel ingyenes. Március 12-én a dinnyési Rózsa utca és Rákóczi út találkozásánál a madárgyűrűzéssel ismerkedhet meg a közönség 8-11 óráig. Ingyenes szezonnyitó tölgyes túrát tartanak március 15-én a Pálfája erdőben, a találkozó 14 órakor Nagykőrösön a Pálfája Oktatóközpont parkolójában lesz.
Madármegfigyeléssel egybekötött csillagvirág sétára invitálják március 19-én a természet kedvelőket, akik 9 órakor az érdi Thermál Hotel Ligetnél találkoznak. Szintén 19-én a tavasz egyik legszebb védett növényével, a leánykökörcsinnel és más érdekességekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők szakvezető segítségével a Strázsa-hegyi tanösvényen, a kirándulás az esztergomi Kökörcsin Erdei Iskolától indul 13 órakor. Mindkét túrára előzetes bejelentkezést kérnek a szervezők.
A Nagykovácsiban található Békás-tónak és környezetének élővilágát tanulmányozhatják az érdeklődők március 19-én, az ingyenes programot madárgyűrűzés, vízbiológiai és vízkémiai vizsgálat színesíti. A tavasz ébredését figyelhetik meg a természetbarátok a Sas-hegy Természetvédelmi Terület szikláin és gyepein március 20-án, a séta 11 ás 15 óra között óránként indul a Sas-hegyi Látogatóközpontból. Gumicsizmás túrát szerveznek március 27-re az Ócsai Tájvédelmi Körzetben, itt is előzetes bejelentkezés szükséges.
A programokról további információkat az érdeklődők a www.dunaipoly.hu honlapon, az eseménynaptárban olvashatnak.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.