Tavalyi karácsonyfával fűtenek Székelyudvarhelyen

A tavalyi karácsonyfákból készült őrleménnyel fűtenek a jelenlegi téli szezonban a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola tornatermében.

A Lókodi Ifjúsági Alapítvány kezdeményezésével mindenki nyer: a tanintézet megspórolja a fűtésköltséget, az önkormányzatnak pedig nem kellett költenie a kidobott fenyők elszállítására. Jakab Lóránt, az alapítvány munkatársa keddi sajtótájékoztatóján elmondta: év elején jutott eszükbe, hogy az iskola hasznosíthatná a szemetesek mellől összegyűjtött fákat. A fenyőket egészen a közelmúltig szárították, a szervezet által biztosított géppel pedig már elkezdték leőrölni a faanyagot. Jakab arra kérte a lakosokat, hogy a jövőben lecsupaszítva rakják ki a konténerekhez a fákat, mert így könnyebben felhasználhatók. Szakács-Paál István, a szakközépiskola igazgatója remeknek tartja a kezdeményezést, amely szerinte a diákok környezettudatosságra nevelése szempontjából is fontos. Elmondása szerint a tanulóknak is megmutatják, hogyan őrlik le a faanyagot. A tanintézet a továbbiakban a városi lombtalanítás nyomán összegyűjtött fahulladékot is megkapja, ezt felhasználás előtt ők fogják kiszárítani.

Fontosnak tartja az újrahasznosításra való nevelést Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere is. Szerinte érdemes biomasszás kazánokra pályázni a közösségek által használt épületek fűtéséhez, hiszen a faapríték olcsó, ráadásul hasonló esetekben az újrahasznosítás eredményeként kevesebb fát kell kivágni. Az iskola fűtésszámlája egyébként a téli hónapokban havi 50 ezer lej, ebből 10 ezer lejbe kerül a tornaterem melegen tartása. A biomasszás kazánnal havi 3 ezer lejt takarítanak meg, írja a kronika.ro.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.