Társasházi energiahatékonysági pályázat indul

Folytatódik az Otthon melege program, amelynek következő eleme 10 milliárd forintos kerettel egy új társasházi energiahatékonysági pályázat lesz – jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Szabó Zsolt kiemelte, hogy a 4-60 lakásos panel és tégla társasházak pályázhatnak március 9-től, a támogatási intenzitás pedig 50 százalékos lesz. A pályázat nemcsak a szigetelés, és a nyílászárók, hanem akár a fűtési rendszer korszerűsítéséhez és a megújuló energiából álló melegvíz-ellátás, és fűtéskorszerűsítésre is igényelhető lesz. A tízmilliárd forintos keretösszeg egy-egy lakás esetében 350 és 650 ezer forint körüli támogatást jelent majd. A cél, hogy az érintett ingatlanok energiahatékonysága legalább két kategóriát tudjon javulni – mondta.

Tájékoztatása szerint a folyósítás két ütemben történik majd, 95 százalékos és 5 százalékos kifizetéssel. Az 5 százalék utólagos folyósításához az energia-megtakarítást fogják ellenőrizni – közölte. A pályázat tartalma már szerdán felkerül a kormány és a tárca honlapjára, digitálisa lehet minden adatot feltölteni. A keretösszeget régiónként, a szakmai szervezetek által megadott panel és társasházi lakások arányában osztják majd le. Kitért arra is, hogy szakmai előkészítés alatt áll a 60 lakás feletti társasházakra vonatkozó új program is.     Kovács Zoltán kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az új program a 2014 szeptemberében újragondolt Otthon melege program része, összesen 20 ezer lakás, háztartás energetikai korszerűsítését célozza. A projekttel szeretnék elérni, hogy tovább mérséklődjön a háztartások energiafelhasználása, a lakosság rezsikiadásai tovább csökkenjenek, illetve az ország a nemzetközi fórumokon tett klímapolitikai vállalásoknak is meg tudjon felelni – mondta. Közölte, hogy a rezsicsökkentés, a közszolgáltatások díjának csökkentése társadalompolitikai célkitűzés, az energiaárak csökkentésével, az energiahatékonysággal folyamatosan a kormány figyelmének középpontjában van. Szabó Zsolt szavai szerint a mintegy 4,3 milliós magyarországi lakóingatlan-állomány 70 százaléka energetikailag nem megfelelő állapotban van, ezek nagy részét a következő 3 évben szeretnék felújítani. A kazán, hűtőgép, és nyílászáró-programok sikerrel lezárultak, jelenleg tart az elbírálásuk.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.