Támadnak a cápák, az ember is hibás

Az úszókra támadó cápák számának szaporodása mindenekelőtt azt tükrözi, hogy a tömegturizmus fejlődésével több turista özönli el azokat a helyeket, amelyeket korábban csak a kiváltságosak látogattak – vélik szakemberek.

A legutóbbi incidensek során egy fiatal brit nászutas pár férfi tagját ölte meg kedden egy cápa Seychelles-szigeteken a felesége szeme láttára. Mivel ez már a második hasonló baleset volt ezen az üdülőhelyen egy hónap leforgása alatt – két héttel korábban egy francia férfit ölt meg ugyanott cápa – a hatóságok kitiltották a fürdőzőket a paradicsomi strandokról. Szerdán az orosz Távol-Keleten egy kamasz sérült meg súlyosan cápatámadásban a Tengermelléki területen (Primorje), előző nap pedig egy másik ragadozó könyékig leharapta egy férfi mindkét kezét ugyanazon a területen egy másik strandon, a parttól 50 méterre. Ugyanebben az időben a Karib-tengerben egy Porto Ricó-i nyaralót sebesített meg egy cápa. A cápafajok egyharmada szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalás veszélyeztette fajok listáján. A Floridai Egyetem által összeállított nemzetközi statisztika szerint tavaly 79 cápatámadást számoltak össze világszerte, közülük hat volt halálos kimenetelű, azaz 25 százalékkal nőtt a számuk 2009-hez képest. 2011-ben eddig hat halálos cápatámadás történt és heten sebesültek meg.

 
“Évente átlagosan öt (halálos) támadás van világszerte, ami elég alacsony arány más állatokkal, elefántokkal, krokodilokkal, méhekkel vagy kobrákkal összehasonlítva” – hangsúlyozta Agathe Lefranc, a cápafélék kutatásával, megóvásával foglalkozó társaság (APECS) tudományos munkatársa. “A cápatámadásoknak rendszeresen nagy médiavisszhangja van, de nincs arra utaló konkrét jel, hogy a cápák túl agresszívak lettek volna például az élelem csökkenése miatt” – tette hozzá. A jelenség egyik magyarázata a turisták mobilitásának növekedése. Az alacsony repülőjegyáraknak köszönhetően ma többen eljutnak úszni, szörfözni olyan területekre, ahol korábban soha nem járt ember. David Jacoby, a nagy-britanniai Plymouthban működő Tengerbiológiai Társaság (MBA) munkatársa szerint a támadások gyakran helyi, félreértett és ritkán elemzett okokra vezethetők vissza.

 
Tavaly novemberben és decemberben egy hét alatt öt cápatámadást észleltek a vörös-tengeri egyiptomi üdülőhelyen, Sarm-es-Sejkben. Egy ott fürdő hetvenéves német nő életét vesztette. Az egyiptomi hatóságok szerint egy állatszállító hajó csábíthatta a cápákat a partokhoz, amikor a tengerbe dobták az elhullott juhokat. Mások egyes idegenvezetők gyakorlatát okolják, akik élelmet dobálnak a cápáknak, hogy borzongató élményt nyújtsanak a turistáknak. Magdi al-Alvani egyiptomi környezetvédelmi miniszter szerint a cápákat vélhetően az kényszeríti a partok közelébe, hogy a természetes környezetük kimerül a túlhalászás miatt. “Mindezek csak feltételezések, vagy túlságosan anekdotajellegű megfigyelések ahhoz, hogy általános következtetést lehessen levonni belőlük – jegyezte meg Agathe Lefranc, hozzátéve, hogy az is elképzelhető, hogy az általános felmelegedés miatt átalakulnak az egyes fajok elterjedési területei.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.