Találmány: napenergiával tömörítik a hulladékot

Mintegy harminc államban megtalálható már és a tendencia szerint, hamarosan az egész világon elterjed, ennek ellenére a megújuló energia felhasználásával, továbbá a hulladék újrahasznosításával foglalkozó hazai szaksajtó is mostohán bánt eddig a témájukban alighanem az egyik legígéretesebb találmánnyal.

Mi is ez a nagyszerű találmány? Napenergiával működő hulladékgyűjtő-tömörítőről van szó, amelyet az amerikai BigBelly Solar cég fejlesztett ki. Üzemelését összefoglalva: a nap energiájával működő gépezetet építettek be a szokásos szelektív hulladékgyűjtő bokszoknál valamivel nagyobb fülkeszerű építményekbe. A napenergia befogására a fülke teteje szolgál, és a gyártó szerint a hulladékgyűjtőt úgy alakították ki, építették meg, hogy semmiképpen se jusson bele esővíz. Az eszköz jellemzője még, hogy “egérmentesített”. A technológia ismérve: a készülék hulladéktömörítője működésbe lép amikor érzékeli, hogy üvegeket, fémdobozokat és egyéb hulladékot dobáltak bele. Az újfajta eszköz egyszerre több előnnyel szolgál. Példaként említhető, hogy befogadó kapacitása a tömörítő berendezést nélkülöző gyűjtőknek a többszöröse. Amikor a hulladék bizonyos telítettséget ér el benne, akkor a készülék a hulladékbegyűjtő szolgáltatónak elektronikus úton jelzi, hogy tartalma ürítendő. Ez tulajdonképpen üzenet arra, hogy nem szükséges menetrendszerűen járműveket mozgatni, hogy a BigBelly-k tartalmát elvigyék. Nem nehéz mindebből kitalálni, és fontos szempontként hangsúlyozni, hogy a készülék munkába állításával a szállítást végző szolgáltató cégek üzemanyagot is megtakarítanak.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.