Takarékra kapcsol a Facebook

Beint az Intelnek a Facebook, mely három éven belül a processzormulti termékeinél energiatakarékosabb szerverekre és csipekre kívánja lecserélni eszközparkját.

Sok kritika érte már a Facebook-ot és az internet más nagy óriásait, amiért nem elég zöldek az áramhabzsoló adatközpontjaik, melyeket fosszilis energiahordozókból nyert villamosenergiával üzemeltetnek. (A cégek általában alábecsülik karbon-lábnyomukat.) Az ezen cégek áramfogyasztásának csökkentésére életre hívott Open Compute Project vezetője, Frank Frankovsky egy San Jose-i konferencián jelentette be, hogy a Facebook az ARM Holdings-tól szerzi be az új technológiát, mely energiahatékonyabb működést tesz lehetővé a közösségi oldal eszközállományának. Az ARM-csipek javarészt okostelefonokban használatosak.

Az innováció még nincs teljesen készen, a legoptimistább jóslatok szerint 6 hónapon belül áttörést tudnak bejelenteni a fejlesztésben, de Frankovsky szerint 2014-ben vagy 2015-ben minden bizonnyal előrukkolnak a kívánt megoldással. Az okostelefonok miatt a PC-piacon pozícióját vesztő csipgyártó, az AMD újabban a szerverekre koncentrál, hiszen ezek jelentik az internet motorját. Ha sikerül zöldebb, energiatakarékosabb csipet előállítania, a Xeon processzorokat gyártó Intel trónja is meginoghat, habár az Intel nagyokosai is folyamatosan törik a fejüket a kevesebb áramot fogyasztó prototípusokon. Elemzők szerint az egésznek a hátterében a Facebook, a Google és társaik “mikroszerverek” felé történő elmozdulása áll.

A Facebook 2011 hívta életre a hi-tech ipar élvonalbeli szereplőit a nyílt forráskódú együttműködés égisze alatt egyesítő Open Compute projektet, melynek már sikerült előrelépéseket elérnie az áramfogyasztás csökkentése terén is. A cél a hatékonyabb szerverek megalkotása. A Facebook például az elmúlt 3 évben 1,2 milliárd dollárt spórolt meg azzal, hogy hatékonyabbá tette gépparkját, jelentette a Reuters. (Ugyanakkor, bár úgy harangozták be, úgy tűnik, a Facebook szerverparkja mégsem annyira zöld.)

Az energiahatékonyság korunk nagy kérdése. Az Egyesült Államokban például az energiaveszteség 10 %-a a villamosenergia konvertálásakor keletkezik, például amikor egy laptop adaptere felmelegedik. A Google 2011-ben olyan vállalatba fektetett, amely 90 %-ban elejét veszi az ilyen eseteknek.

Mekkora a (füst)felhő?

A felhőalapú megoldások áramfogyasztásáról a Greenpeace 2010-ben publikált adatokat. E szerint az adatközpontok és a telekommunikációs hálózatok évente 623 milliárd kilowattóra energiát fogyasztanak. A környezetvédelmi szervezet több szempontból is megvizsgálta a vezető internet-cégek árampolitikáját (lásd a listában).

2007-ből származó adatok szerint az adatközpontok akkor 116 millió tonna üvegházgáz-kibocsátás okozói voltak, a telekommunikációs hálózatok 307 millió, a számítógépek és egyéb készülékek 407 millió tonna légkörbe juttatásáért voltak felelősek. Mivel évente exponenciálisan fejlődik az internet kapacitása és az adatközpontok száma, ma már ennek többszöröse lehet a felhő ÜHG-vonzata.

forrás: piacesprofit.hu

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.