Tag Archives: szélerőmű

Energiát termelnek a szélerőművek a Kisalföldön – videó

A Kisalföldön található a Magyarországra telepített szélturbinák 95%-a. A mai, összesen 320 MW teljesítményt az  Európai Unió előírása szerint 2020-ig 740 MW-ra kell növelni. A szélerőmű parkok létesítése minden érdekeltnek jó: a befektetők 12 éves megtérüléssel számolnak, a települések biztos iparűzési bevételhez jutnak, a telek tulajdonosok pedig 30 évig kapják a bérleti díjat a földeken elhelyezett szélkerekek után.

Bővebben

Nem állatbarát a szélerőművek színe

Egy brit kutatás szerint a többnyire fehérre vagy szürkére festett szélkerekek vonzzák a rovarokat, ennek hatására pedig a zsákmányukat követő denevérek és madarak az erőmű lapátjainak útjába kerülnek. Egy korábbi kutatás is alátámasztani látszik ezt azzal, hogy a legtöbb denevér nyári éjjeleken pusztul el a szélturbinák által, amikor a rovarok a legnagyobb mennyiségben vannak jelen.

Bővebben

Új szélerőmű-generátorház gyártócsarnok épül Tiszaújvárosban

Mind a kormányprogramban, mind az Új Széchenyi Tervben kiemelt fontossággal bír a megújuló energiaforrások hasznosításának növelése, valamint az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési és gyártási tevékenység, illetve a zöld gazdaság ösztönzése – mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium Energiastratégiáért és Otthonteremtésért felelős államtitkára 2010. október 15-én Tiszaújvárosban a Tisza Elektrometál Kft. új szélerőmű-generátorház gyártócsarnokának alapkőletételén. Az első fázisában 6 milliárd forint értékű beruházás 200 munkahelyet teremt.

Bővebben