Tag Archives: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)

Mennyi idő alatt térülhet meg a lakásfelújítás? – bemutatták a láthatatlan stratégiát

Szakmai konferencián mutatták be a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát, azonban a stratégia, illetve tervezet egyelőre még nem érhető el a nyilvánosság számára. Azt azonban lehet tudni, hogy a stratégia a magyarországi épületállomány felújításának költségét, az egyes megtérülési időket is igyekszik definiálni.

Bővebben

Mi lett az energiapályázatos milliárdokkal? – itt a lista

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közigazgatási egyeztetésre bocsátotta a Nemzeti Éghajlat-változási Stratégia tervezetét. A szakpolitikai vitaanyag a 2008-ban elfogadott, első verzió - , amelyet meglehetős kritikával illet - megújítását célozza a 2014-2025-ös időszakra, 2050-ig való kitekintéssel. A dokumentum az elmúlt évek energiahatékonysági pályázatainak eredményeit is összesíti.

Bővebben

Magyar-japán energiaszeminárium: a megújuló források és az atomenergia együtt jelenthet megoldást

A jövő energetikai és klímaváltozásból eredő kihívásaira a megújuló források és az atomenergia párhuzamos felhasználása jelenthet választ - hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Magyar-Japán Energia Szeminárium című rendezvényen.

Bővebben

Jön az energiacégek új járuléka

Még az idén elkészül az a szabályozás, amely szerint 2014 nyarától minden energiatermelőnek és -elosztónak az általa eladott energiamennyiség másfél százalékát meg kell takarítania, többek között energiahatékonysági projektek finanszírozására - mondta a Világgazdaságnak Horváth Attila Imre, az NFM-nél zöldgazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Bővebben

Kerékpárosbarát munkahelyek kerestetnek!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hetedik alkalommal hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. Idén egyszerűsödik a pályázati eljárás, az adatlapot internetes felületen is ki lehet tölteni. A korábbi években indulóknak a már megküldött dokumentumokat nem kell ismételten beadniuk, a regisztrációnál kapott kóddal adataikat könnyen csatolhatják új jelentkezésükhöz.

Bővebben

NFM: a német cégek a bioenergetikában is megtalálják számításukat Magyarországon

A német cégek a bioenergetikában is megtalálják számításukat Magyarországon - hangsúlyozta Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára szerdán Berlinben a német bioenergetika szövetség (BBE) rendezvényén tartott előadásában.

Bővebben

Ismét pályázhatnak az zöldenergetikai cégek

Megjelent a NER300 program újabb pályázati felhívása: az Európai Bizottság a program keretében közzétett új pályázatával olyan innovatív technológiák erőművi projektjeinek megvalósítására biztosít támogatást, amelyek a szén-dioxid biztonságos leválasztására és geológiai tárolására, a megújuló energiaforrások hasznosítására, valamint intelligens hálózatok fejlesztésére irányulnak - számol be az MTI.

Bővebben