Tag Archives: kolontár iszapömlés

Ukrán lap: gyanús a magyar vörösiszap

Ukrán hivatalos vélemények szerint nem veszélyezteti a Duna ukrajnai szakaszát a magyarországi zagytározóból kiszabadult vörösiszap, de helyi független szakértők tartanak a folyóba jutott nehézfémek károsító hatásától, sőt vannak, akik biológiai fegyvert” sejtenek a környezeti katasztrófa hátterében – írta szerdán a Szegodnya című ukrán napilap online kiadása.

Bővebben

Nem ismeri el felelősségét a Mal Zrt. továbbra sem

Nem ismeri el a vörösiszap-katasztrófa miatti felelősségét a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., de a károk enyhítésére 1,5 milliárd forintot fordítana öt év alatt, és arra kéri a kormányzatot: ha "a feltételek lehetővé teszik", kapják vissza függetlenségüket, szüntessék meg az állami felügyeletet a cég felett - közölte Ruttner György, a timföldgyár jogi képviselője szerdán Budapesten. Magyar György, a károsultak ügyvédje azt mondta, hogy a felajánlott összeg csak a közösségi károkat fedezné.

Bővebben

Iszapömlés – Meghosszabbították a veszélyhelyzetet, szabadlábon marad a Mal Zrt. vezérigazgatója

A kormány december 31-ig meghosszabbította az iszapkatasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyére kihirdetett veszélyhelyzetet; szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója; a kolontári önkormányzat megkezdte a bontási engedélyek kiadását újabb huszonhárom házra.

Bővebben

Iszapömlés – Egységes európai hulladékkezelési irányelvet szorgalmaz Herczog Edit

Olyan európai iparihulladék-kezelési irányelv előkészítését kell megkezdeni, amely kötelezi a vállalatokat a kockázatok pontosabb felmérésére és kezelésére, leszerelési alap felhalmozására, megfelelő biztosítás megkötésére, illetve a baleset során okozott kár gyors és arányos megtérítésére - fordult írásbeli kéréssel az Európai Bizottsághoz Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő.

Bővebben