Tag Archives: gazdaság

Új Horizont Európa projekt a biomassza-alapú gazdaság fellendítésére

A BOOST4BIOEAST projekt – amelyet a magyar Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) koordinál – célja, hogy a közép-kelet-európai és balti országok nemzeti szereplőit képessé tegye a nemzeti biomassza-alapú gazdasági cselekvési tervek kidolgozására, valamint hogy hosszú távú struktúrákat és párbeszédtereket építsen ki a nemzeti és makroregionális együttműködéshez.

Bővebben

Az akkumulátorfejlesztés mögött komoly tudomány áll

Az akkumulátorgyártásról, tudományos hátteréről, valamint környezeti terheléséről és biztonságos működtetéséről beszélgetett Áder János volt államfő Kun Róbert vegyésszel Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent, legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

Bővebben

Idén könnyítés várható a kötelező parlagoltatás szabályaiban

Magyarország és más uniós tagállamok hosszú hónapok óta vívott szakmai küzdelmei, valamint az európai gazdatüntetések segítették elérni azt az eredményt, hogy 2024-ben könnyítést kapnak a mezőgazdasági termelők Brüsszeltől a számukra leginkább fájó egyik előírás, a kötelező parlagoltatás új szabályainál - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Bővebben

A körforgásos gazdaságra történő átálláshoz nyert támogatást az Alteo csoport leányvállalata

Az FE-Group Invest Zrt., az Alteo leányvállalata 300 millió forintos támogatást nyert el, amelyet a 2024 januártól bevezetett visszaváltási rendszerből származó termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok körforgásos gazdálkodásra történő átállásának technológiai támogatására - közölte csütörtökön az MTI-vel a vállalat.

Bővebben