Szmog: 22 millió lakost, 5 milló autót korlátoznak

Mexikóváros városvezetése tizennégy intézkedést tartalmazó csomagot jelentett be a légszennyezettség csökkentésére.

A klímavédelmi elemeket is tartalmazó intézkedéscsomag a többi között támogatja a kevesebb károsanyagot kibocsájtó járművek vásárlását, egyben pedig korlátozná a mexikói fővárosban az autóforgalmat. Csúcsidőben például a teherautók nem közlekedhetnének a városban. A városvezetés szolgálati járműveit pedig péntekenként és a hétvégén nem használnák. Megváltozna a magánkézben lévő járművek károsanyag-kibocsájtásának ellenőrzése is: elektromos és hibrid autóknál eltörölnék ezt a kötelezettséget, más autóknál – típustól függően – hat hónaptól négy évig terjedő időközönként kellene elvégezni a bevizsgálást. Claudia Sheinbaum, mexikóvárosi polgármester elmondta, hogy a cél: öt éven belül 30 százalékkal csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Közölte azt is, hogy az intézkedéseket sorban vezetnék be 2020 márciusától. A csaknem egy éve hivatalban lévő Sheinbaum környezetvédelmi szakember, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) tagja volt, amikor a szervezet 2007-ben a klímaváltozás elleni erőfeszítéséért Nobel-békedíjat kapott. Mexikóvárost és térségét mintegy huszonkét millióan lakják, így a világ egyik legnagyobb metropoliszának számít, amelynek utcáin mintegy ötmillió autó közlekedik. A szállópor-értékek gyakran meghaladják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határértékeit. Májusban környezetvédelmi szükségállapotot rendeltek el a mexikóvárosi hatóságok a bozóttüzek, a meleg időjárás és szélcsend nyomán felszabadult szálló por miatt. Mivel Mexikóváros egy völgykatlanban fekszik, a kipufogógázok és a füst csak nehezen tud elvonulni. A szálló por azoknak a levegőben eloszlott finomszemcsés szilárd vagy folyékony halmazállapotú anyagoknak a gyűjtőneve, amelyek apró méretüknél fogva mélyen behatolnak a tüdőbe, és egészségkárosodást okozhatnak.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.