Szlovák-magyar internetes madártani adatbázis

A határ menti területeken élő madarak védelmét szolgálja majd a tervezett közös szlovák-magyar online madártani adatbázis – közölte Ján Gúgh, az SOS/Birdlife Slovensko szlovák nonprofit szervezet munkatársa.

A védett madarak élőhelyének azonosításakor mindkét országban találtak olyan területeket, amelyeket ugyan kettéoszt a határ, de jellegüket tekintve egységet alkotnak. Az ezekről a területekről kapott adatok segítségével a szakemberek könnyebben dönthetnek a madarak védelmét és életfeltételeinek javítását célzó intézkedésekről – mutatott rá a szakember.
Gúgh szerint az internetes ornitológiai adatbázis nagy segítséget nyújthat a hivataloknak is a különböző beruházásokról és fejlesztési tervekről való döntésben. “A program keretében különböző publikációk jelennek meg, amelyek megismertetik a lakosságot a védett madarak élőhelyének fontosságával nemzetközi viszonylatban is” – mondta.
A 2010 augusztusáig tartó programban az SOS/Birdlife Slovensko és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület  mellett részt vesz a Szlovák Tudományos Akadémia is.
A program megvalósítása hozzájárul a területek jobb megóvásához és egyedülálló interaktív online terméket hoz létre, amely a szomszédos országok közötti együttműködés mintaprojektjének számít az Európai Unióban – hangsúlyozta Ján Gúgh.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.