Sziget Fesztiválköztársaság 2014

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba – ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon.

Lesz – sok más mellett – Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks és a legfrissebb hírek szerint jön az Outkast, a Manic Street Preachers és a The 1975 is. Az End Show – amit idén Calvin Harris prezentál – mellett lesz Opening Show Deadmau5-szal valamint teljes értékű programnappá válik a “Nulladik Nap”. Sziget Fesztiválköztársaság idén augusztus 11-18. között nyitja meg határait, újdonságokkal, változásokkal, még több látványossággal.

“Évek óta sokat kínlódtunk a nemzetközi line up összeállításával, s tavaly már egyértelműen  kiderült, hogy bármennyire számít világszerte is jelentős eseménynek a Sziget, egy európai  fesztivál miatt nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéikat ­ nyitotta  szokásos Sziget évadnyitó sajtótájékoztatóját Gerendai Károly. “Idén ezért úgy döntöttünk,  hogy egy héttel későbbre csúsztatjuk a Szigetet, hogy ne essen egy időbe az egyesült  államokbeli és japán fesztiválokkal. Úgy tűnik megérte változtatni, mert már most jól látszik az  eredménye, hisz’ idénre sikerült látványosan vonzóbb zenei felhozatalt összeállítanunk” –  tette hozzá a főszervező.  A zenei fókusz mellett tovább erősítik a látványvilágot és azokat a  dolgokat – így a szolgáltatások minőségét, a rendezvény sokszínűséget – melyek,  meggyőződésük szerint elősegítik, hogy a közönség egyértelműen megkülönböztethesse  kedvenc fesztiválunkat az egyre erősödő nemzetközi versenyben.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy megannyi változást, újdonságot is hoz az idei Sziget.  Egyik legszembetűnőbb, hogy idén már a Nulladik napon teljes értékű koncertsorozat várja a  látogatókat. Ezen a napon, a nagyszínpadon fellép az Anti Flag, a Ska-P és a Queens of the Stone Age, majd utánuk szintén újdonságként, egy látványos Opening Show­val “nyitja meg” a  Sziget Fesztiválköztársaság a normál fesztiválnapjait. A Nulladik napon, a Nagyszínpadon  Deadmau5 celebrálja majd a nyitóünnepet. A tavalyi siker után, mondhatni természetes, hogy  idén is hatalmas End Show zárja majd le a Szabadság Szigetének egy hetét, lézershow­val és  tűzijátékkal. Mint azt már a szervezők korábban bejelentették, most is a világ egyik  legnagyobb elektronikus előadója keveri majd élőben a slágereit a záróbulin, hiszen idén  Calvin Harris­szel   találkozhatunk   majd   a   színpadon.   Az   eddigi   fellépők   mellé   a  sajtótájékoztatóra új nevek is érkeztek. A napokban dőlt el, hogy eljön a Manic Street Preachers, a The 1975 és az OutKast is. Hey Ya! Ezzel a fellépő sztárok sora még koránt sem zárult le, a  következő hetekben további neveket tesznek közzé majd a szervezők.

A Sziget egy közösségi tér igényeként, a „kell egy hét együttlét” szlogen jegyében jött annak  idején létre és azóta is igyekszik ennek megfelelni. Ugyanakkor komoly kihívást jelent a  szervezőknek a kezdeti családias hangulatot megtartani egy olyan eseményen, ahol ma már  közel tízszer annyi látogatót kell szórakoztatni. Az idei évben ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi terekre és aktivitásokra, egyedi élményeket kínálva, mind a nagyobb  tömegek, mind a családiasabb közegre vágyók számára. Ilyen új helyszínként jön létre a  Tábortűz Színpad, ahol előzetes jelentkezés és válogató után a fellépők, legyenek amatőrök  vagy profik, a nemzetközi rock­irodalom legjobb számait adják elő egy hangulatos tábortűz  mellett, estéről estére. Ez a helyszín egy kicsit azt a (közösségi) életérzést igyekszik  visszaadni, amit annak idején a Woodstock jelenthetett, tisztelegve is egyben a nagy

1

fesztiválelőd idén 45. évfordulója alkalmából. A Sziget Közösségi Kert is újdonság a Sziget  Fesztiválköztársaság történetében, első ilyen típusú kertkísérlet, melynek más fesztiválok  esetében sincs előképe. A tavaly debütált Sziget Beach – a fesztivál vízparti „közösségi tere” ­  már elsőre, hatalmas sikert aratott, és üde színfoltjává vált a Fesztiválköztársaságnak, így  természetesen lesz idén is. Újra felbukkannak majd a Szigeten, Budapest legvonzóbb  közösségi terei, a romkocsmák, továbbra is egy önálló romkocsma negyedet képezve. A nagyobb – szintén közösségi ­ megmozdulásokra példa pedig, a tavaly nagy sikerű, így  várhatóan idén is sokakat megmozgató látványos akciók, például a Color Party, Lufi Party illetve a Strandlabda Party, ahol egyszerre több tízezer látogató lehet aktív részese egy  hatalmas, látványos performansznak. Idén újdonságokkal is kiegészül a kínálat, hiszen már  Zászló Party, és Buborék Party is várja majd kora esténként a nagyszínpad előtt, az ott  gyülekező tömeget.   A   Sziget   Fesztiválköztársaság   már   a   rendezvény   előtt   is   a   Szitizen­közösség  összekovácsolására hirdet akciót: országhatárokon átívelő játékot indítanak a szervezők,  amelyben csapatok versenghetnek egymással a világ bármely részén. A Mission: Szitizen játékosai   különböző   kategóriákban,   megannyi   küldetést   teljesíthetnek,   az   egészen  egyszerűektől kezdve az igazán bevállalósakig, a legtöbb pontot összegyűjtő csapatok pedig,  nemcsak az élménnyel, hanem egyedi ajándékokkal is gazdagodnak majd. Részletek itt:  www.mission.szigetfestival.com

Woodstock mellett a szabadság érzésének egy másik évfordulója is visszaköszön majd a  Szabadság Szigetének idei programjaiban: a szervezők figyelmüket a Berlini Fal leomlásának 25. évfordulója apropóján, a világ egyik legfontosabb kulturális központjának számító, az  aktuális divatot diktáló Berlin művészeti szcénájára irányítják és több helyszínen is zenei és  művészeti programokkal köszöntik az évfordulót. Sőt, idén felépül a Szigeten egy 100 méteres fal is, melyet felkért street art művészek, illetve a Fesztiválköztársaság lakói dekorálnak majd  ki.

Újdonságot hoz az idei Sziget az elektronikus zenei szcéna kedvelőinak is. Miután az Aréna  sztárjai már feszegették a helyszín falait, idén a műfaj legnagyobb sztárjai a Nagyszínpadon  kapnak majd helyet, és a legnagyobb fedett helyszín, az A38, a hajnali órákban szintén egy  elektronikus zenei sávval jelentkezik, ahol komoly világsztárokat láthat a nagyérdemű.  Nagyobb felépítményt kap a fesztivál talán legegyedibb helyszíne, a raklapokból felépülő Colosseum, ami új helyszínre költözve, most már a Sziget „party­központjaként” várja majd a  látogatókat.

A tavalyi sátras próbálkozás után, ismét szabadtéri színpad ad helyt a hazai könnyűzenei műfaj képviselőinek. A Petőfi Rádió VOLT Fesztivál színpadon, egyrészt fellépnek a legismertebb hazai sztárok, a Kiscsillagtól a The Carbonfoolsig, Péterfy Boritól a Brainsig, de ezen a színpadon  mutatkoznak be a hazai zenei élet  legígéretesebb feltörekvő előadói  is. Például a VOLT  Produkció, és a legfontosabb hazai fesztiválok szervezésében zajló „Nagy­szín­pad”  versenyének szereplői, akik már ma is népszerű produkcióknak számítanak, de a szakértő  zsűri szerint ma a legnagyobb eséllyel ők pályázhatnak a fesztiválok nagyszínpadára. Este 11 után pedig, naponta más­más zenekar – pl. …and Friends, Alvin és a mókusok, Budapest Bár  ­ prezentálásában „akusztik” koncertek töltik majd be a teret.

2

A Sziget egyik legmarkánsabb, a többi fesztiváltól jól megkülönböztethető eleme volt eddig is,  hogy a hagyományos rockfesztiválokkal szemben, a pop­rock előadókon túl, számos más  zenei és egyéb kulturális műfajt felvonultatott, és a magyar mellett, más nemzetek kultúráját is igyekezett megmutatni az érdeklődőknek. Azonban a kisebb, széttagolt helyszínei, nehezen vették fel a versenyt a legnagyobb és legnépszerűbb előadókat bemutató színpadokkal. Ezért a  szervezők úgy döntöttek, hogy idén még nagyobb hangsúlyt helyeznek a fesztivál ezen értékeire,  és igyekeznek még látványosabban megjeleníteni ezeket a színfoltokat. Ezért létrehozzák a Világfalut, ahol egy helyre koncentrálják az eddigi Világzenei Színpad, a Roma Sátor, az  Afro­Latin Színpad és Hungarikum Falu helyszíneken fellépő művészek legjavát. Emellett a  látvány, a kísérő programok és a szolgáltatások kínálatának felfejlesztésével is próbálják a  Világfalut még vonzóbb pontjává tenni a fesztiválnak.  Ugyanezt a célt szolgálja, hogy az  Európa nevű színpadban forr össze a korábbi Holland­ illetve a Mambo (olasz) színpad,  kiegészülve immár más európai országok, otthonukban népszerű, de a határaikon túl még  kevésbé ismert zenekaraival. És új megoldásként egy  közös helyszínt, ­ de azon belül  tematikus napokat ­ kapnak az ír és a blues zenék.  Az Art Zóna is olyan újdonság, mely a Sziget Fesztiválköztársaság művészeti központjaként  próbálja meg egy helyre tömöríteni, a különböző képzőművészeti tematikájú, eddig is meglévő  helyszíneket, azonban számos új elemmel is kibővítik. Ez a zóna, több mint száz művész  számára jelent majd, bemutatkozási és közös alkotótáborozási lehetőséget, miközben a  workshop­okon a közönség is kipróbálhatja a tehetségét.

A művészek más módon is kapcsolódhatnak a fesztiválhoz, hiszen a Sziget idén is  nemzetközi pályázatot hirdetett a látványvilágot színesítendő, melyre különböző installációkkal  várják alkotók és alkotói csoportok jelentkezését, sőt ezúton keresik a Fesztiválköztársaság „szabadságszobrának” megálmodóját  is. Mindemellett a már korábban megismert köztéri  „szobrok”, és különleges közvilágítási megoldásokból is jóval több várja a látogatókat, de itt­ott  felbukkanó viráginstallációk is vonzzák majd a szemet, sőt egy hatalmas homokozó is lesz a  Sziget közepén, benne a fesztivál idején is folyamatosan épülő gigantikus homokszoborral.

Szintén új elem a fesztiválon az Egyetemek Utcája. A Sziget ma Magyarország elsőszámú  turisztikai attrakciója, így nem csoda, hogy a legtöbb fiatalt hazánkba csábító esemény immár  az egyetemek fantáziáját is felkeltette. A hazai egyetemeknek bemutatkozási lehetőséget  biztosító helyszín célja, minél vonzóbbá tenni a külföldi diákok számára a hazai felsőoktatási  intézményekben tanulás lehetőségét.

A Sziget  Fesztiválköztársaság törekvése, hogy a környezetét adó Budapest vonzó  tulajdonságait kihasználja, sőt ezeket széles körben hirdesse is a látogatói között. A Sziget  idejére kiváltható City Pass­szal nemcsak a tömegközlekedési eszközöket használhatják a  látogatók, de ingyenesen, vagy kedvezményesen vehetik igénybe a főváros egyes  szolgáltatásait, a fürdőktől az állatkertig. Számos budapesti nevezetesség felvonul a  rendezvényen „személyesen” is, az A38­tól a Budapest Parkig, a romkocsmáktól az Opera  házig, a múzeumoktól a WAMP­ig, valamint a Szigeten is népszerűsítik majd a Budapesten  egyre populárisabb „szabaduló” közösségi játékokat.

A tavalyi hatalmas siker után, idén már egész szezonban (májustól ­ szeptember végéig) forog  majd a „Sziget Eye” nevű óriáskerék, a főváros szívében. Azonban a rendezvényre érkezőknek  sem kell lemondaniuk erről a szórakozásról, mert a fesztiválra egy másik kerék érkezik majd. 3

A Sziget himnuszát idén az Ivan & the Parazol adja. A főszervező ennek kapcsán hangsúlyozta,  hogy minden évben más­más magyar zenekar, egy­egy számát választják ki, és azzal, hogy  a globális Sziget kampány szerves részévé teszik a zenét is, megpróbálják a zenekar  nemzetközi ismertségét növelni. http://www.youtube.com/watch?v=xxXQttp­_sg

Jegyelővétel még a hónap végéig kedvezményes, részletek a www.sziget.hu oldalon

4

NAGYSZÍNPAD Teljes értékű Nulladik Nappal jelentkezik a Sziget Fesztiválköztársaság fő helyszíne, ahol  fellép majd az Anti Flag, a Ska­P, a Queens of the Stone Age és idei újdonságként egy  látványos Opening Show zárja az estét Deadmau5 celebrálásában. Szintén itt lép majd fel az  egy hét alatt Jake Bugg, a Die Fantastischen Vier, a Bombay Bicycle Club, az Imagine  Dragons, a Bastille, a The Kooks, a Placebo, Lily Allen, a Manic Street Preachers, az  OutKast, Skrillex, Macklemore & Ryan Lewis, The Prodigy és az utolsó napon itt lesz látható  az End Show, Calvin Harris­szel.

A38 SZÍNPAD Az A38 tízezer főt befogadni képes, hatalmas sátra ad otthont a fesztivál legizgalmasabb és  legaktuálisabb fellépői jelentős részének. A Nulladik Napon már itt is lesznek koncertek,  nemcsak a fesztivál Nagyszínpadán, például itt lép majd fel Brody Dalle, vagy az újonnan  bejelentett The 1975. Azonban a többi napon is olyan sztárzenekarok lépnek majd fel itt,  melyeket jópár más fesztiválon maximum a nagyszínpadon láthat a közönség. Idén az A38  már tudható fellépői: La Roux, Klaxons, Crystal Fighters, London Grammar, Kavinsky, Miles  Kane, Bonobo, Wild Beasts, Tom Odell, Stromae, The Big Pink, Fink, Jagwar Ma, Starlight  Girls, Palma Violets, Michael Kiwanuka, Mount Kimbie, Girls in Hawaii,  Az élő koncertek után, a hajnali órákban olyan világsztár dj­k és live act­ek lépnek majd  színpadra, mint: Borgore,  Laidback Luke, Darkside és a legfrissebb hírek szerint Madeon és  Rehab.

COLOSSEUM A Sziget egyik leglátványosabb és legegyedibb helyszíne, amely raklapokból áll össze egy  hatalmas több ezer főt befogadó buli helyszínné. A Helló Wood alkotócsoport által  megálmodott és kivitelezett építmény kibővül és új helyszínre költözik, így aztán a partyzás  méltó fellegvára lesz, mivel egész héten nemzetközi és hazai lemezlovasok szolgáltatják  majd a progresszívebb elektronikus műfajok kedvelőinek a talpalávalót. A vizuális és  hanghatások együttes élménye olyan  utazást garantál, ahol segédanyagok nélkül is  garantáltan elszállhatnak a látogatók.

VILÁGFALU Az eddig egymástól függetlenül működő Világzenei Nagyszínpad, az Afro­Latin­Reggae  Színpad, a Roma Sátor és a Hungarikum Falu egy közös Világfaluban ­ egy igazi  multikulturális helyszínen – várja a köztársaság lakóit.  A hagyomány értéke így a globális felfedezés varázsával társul. Az eddig négy produkció  helyett már napi hat fellépőt köszönthetünk a központi Világfalu színpadon – jellemzően az  adott műfaj legújabb, legaktuálisabb csillagaival találkozhatunk. A Világzenei programok  kínálatában – ahogy azt már megszokhattuk – zenei utazásra invitálják a szigetlakókat. Egy  varázslatos, világkörüli utazásra, amely Malitól (Terakaft) kezdve, Kongón (Jupiter & Okwess  International), Argentínán és Belgiumon (El Juntacadáveres, La Yegros), Izraelen (Oy  Division) és Kanadán (Kobo Town) át egészen Dániáig (The Sexican) tart. Természetesen  hazai közreműködőkkel (Söndörgő, Napra, Besh o droM, PASO) megspékelve.  A Roma programoknak legfeljebb csak a helyszíne változott, a műsor igényessége és a  garantált buli természetesen nem. Erdélyi (Fanfara Transilvania) és bretagne­i (Gipsy Burek  Orkestar) bandát éppúgy találhatunk itt, mint holland és magyar rezeseket. A koncertek után  hajnalig tartó balkán és világzenei dj­szettek és az etnodisco garantálja a bulit nemzetközi  fellépőkkel (DJ Kosta Kostov, DJ Click, DJ Gaetano Fabri). 5

Az Afro­Latin­Reggae programoknál a hagyományos jókedvet nemcsak az esti DJ­k  biztosítják, hanem a korábbi évekből már megszokott tánctanítások és afro­workshopok is.  Természetesen nem maradhat el a dobtanítás, a hajfonás és a tradicionális thai masszázs  sem, ahogy a capoiera­ és szamba­bemutatók vagy a Jamaican Reggae Bár is ismerősek  lehetnek a közelmúltból.  A Hungarikum programok az új helyszínen is a már megszokott minőségben elérhetőek: a  napközbeni kézműves foglalkozások, hagyományőrzés és ­ismertetés, tárgyi néprajz éppúgy  hozzájárulnak a magyar kultúra megismeréséhez, mint a tánctanítás és az a virtuális utazás,  melynek során a Turai Hagyományőrző­ és Ifjúsági Táncegyüttes elrepíti a nagyérdeműt  Magyarország táncos tájegységein a Felső­Tisza vidékétől a Somogyon és a Rábaközön át a  Székelyföldig. A Hungarikum programok középpontjában idén a magyar pásztorok életmódja,  kultúrája áll. A Fesztiválköztársaság lakói – az elmúlt 5 évhez hasonlóan – nemcsak a  táncegyüttesek műsorát, hanem azok felvonulását is megtekinthetik. A gyógynövények közül  idén a pásztortáskával ismerkedhetünk meg részletesebben és nagy szerep jut a báránynak  is. Az esték a hagyományosan hajnalig tartó táncházzal zárulnak.

BLUES-ÍR SZÍNPAD – Oláh Andor Emlékére Újdonság, hogy az Ír Színpad és a Blues Színpad idén egy közös helyszínen, a Blues­Ír  Színpadon osztozik, napi tematika szerint váltakozva.  Ez a helyszín két kedvelt műfaj összeházasítására épül. Hat napon keresztül élvezheti a  közönség a jobbnál jobb hazai és nemzetközi blues és ír zenei produkciókat, mint pl. a  M.É.Z., a Paddy and the Rats, a Török Ádám és a Mini, a Peter Lipa Band, a Firkin, a  Ferenczi György és a Rackajam, Henrik Freischlader, a Bran és Sharrie Williams.    Tavaly év végén sajnos elment közülünk egy olyan értékes, lelkes, karizmatikus ember, aki a  zenei szakmához, a kulturális élethez, a Szigethez, de leginkább hozzánk tartozott. Oláh  Andorra, a Sziget Blues Színpadának eddigi házigazdájára is emlékezünk idén ezzel az új  helyszínnel és a zárónap utolsó helyszíni koncertjével, egy nagyszabású Jam Sessionnel,  Andor zenész barátaival, kortársaival.

EURÓPA SZÍNPAD Az Európa Színpad ­ ezen a néven ­ a Sziget Fesztiválköztársaság egyik új helyszíne,  amelybe beleolvad az eddigi Mambo (olasz) és a Holland Színpad.  A terep a feltörekvő, friss  európai zenekaroké, akik a saját országukban már ismertek, de hazánkban még nem  mutatták meg magukat. Zsinórban a harmadik éve, hogy a Puglia Sounds ­ az olasz Puglia  régió zenei export irodája ­ együttműködik a Sziget Fesztivállal és olasz promóterével, a  L’Alternativával az olasz zenekaroknak dedikált színpad kapcsán. Az idei Európa Színpad  programja továbbra is bemutatkozási lehetőséget biztosít a legérdekesebb olasz és pugliai  zenekaroknak, a Sziget nemzetközi közönsége előtt. Az Európa Színpad dedikált helyszíne  lesz a ­ teljesség igénye nélkül ­ Hollandiából, Spanyolországból, Németországból és a  közép­kelet­európai régióból érkező zenekaroknak. YOUROPEN – Sziget Nemzetközi Tehetségmutató Fesztivál A Sziget Európa Színpadán a ­1. és a 0. nap az európai tehetségeké. A kétnapos  YOUROPEN programcsomag keretében 14 országból érkeznek a Sziget tehetségkutató  nyertes zenekarok azzal a céllal, hogy bemutassák tudásukat a világ talán legnemzetközibb  és legnyitottabb közönsége előtt. A program kora délutántól késő estig tart mindkét napon, a  záró koncerteket pedig a CEETEP közép­kelet­európai tehetséggondozó programban  résztvevő zenekarok adják. 6

SZIGET KÖZÖSSÉGI KERT Egy   fesztiválkert   mindenben   más,   mint   a   hagyományos   kerttípusok:   élettartamban,  funkcióiban, látványban, működtetésben, terhelésben, növényeiben, tervezési elemeiben,  használatában és céljaiban is. A Sziget Közösségi Kert (Sziget Community Garden) újdonság  a Sziget Fesztiválköztársaság történetében, első ilyen típusú kertkísérlet, más fesztiválok  esetében sincs előképe.  A kert legfőbb célja a szemléletformálás, támogatni a különböző városi kertkísérleteket,  felhívni a figyelmet a sokféleség fontosságára, a fesztivál látogatóban felkelteni az  érdeklődést a városi, közösségi kertek iránt, az önellátás képességére, a közösségben  élésre, a növény és az ember kapcsolatára, ennek szépségére, pozitív hatásaira. A kert főleg mint közösségi tér fog működni: találkozóhely, pihenő, ismeretszerző, árnyékos,  nyugodt, biztonságos terület.

FIDELIO KULTÚRZÓNA A Fidelio KultúrZónában a már megszokott mennyiségben és minőségben találunk  programot. Továbbra is itt található majd az Összművészeti Színpad, a Múzeumi Negyed és  a Kelet­Európa Vurstli

ÖSSZMŰVÉSZETI SZÍNPAD Az Összművészeti Színpad a megszokott módon egész napos programmal készül.  A humor kedvelői a Hócipő programsávban kacaghatnak a stand up előadókon, míg a  komolyabb műfajok rajongói a Színház­ és Táncsáv kínálatában találják meg a kedvükre való  kortárs produkciókat.  Az operaénekes is ember – erről győzte meg a Szigetre látogatókat a Magyar Állami  Operaház társulata, akik szó szerint  közel hozták  az opera műfaját az látogatókhoz: a  grandiózus színpadokhoz és díszletekhez szokott énekeseket is megcsapta a Sziget  hangulata és sokszor a fesztiválozók közé beszabadulva, a sörpadok mellől énekeltek. A  nagy sikerre való tekintettel folytatódik a megújuló budapesti Operaház és a Sziget  együttműködése, idén is népszerű dallamokat és lenyűgöző énekeseket ígérve az Opera  sávban.  A teljes lazulást, kikapcsolódást a lírai és érzelmes dallamok garantálják a tavaly nagy sikert  aratott, éjféli énekes­dalszerző programsáv kínálata.

MÚZEUMI NEGYED Az Összművészeti Színpad mellett és környékén találjuk a Múzeumi Negyedet, akik idén is  kihelyezett mini tárlat­helyszínként működnek.  A   programban   résztvevő   múzeumokhoz   (többek   között   az   Aquincumi   Múzeum,   a  Szépművészeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a kArton, a Mai Manó Ház, a magyar  Műszaki és Közlekedési Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum, a  MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Kresz Géza  Mentőmúzeum, a Pénzügyőr­ és Adózástörténeti Múzeum, a Semmelweis Orvostörténeti  Múzeum, a budaörsi Városi Régészeti Múzeum, Zalka Imre és a Robert Capa Kortárs  Fotográfiai Múzeum) 2014­ben többen is csatlakoztak. Azon túl, hogy a múzeumok a  Szigeten is megjelennek, a kiállítóhelyek döntő többségében 50%­os kedvezménnyel várják a  lelkes kultúrafogyasztókat az eredeti helyszíneiken is. Idén először vesz részt ezen a  helyszínen   külföldi   intézmény,   mégpedig   nem   kisebb   név,   mint   a   világhírű   bécsi  MuseumsQuartier döntött úgy, hogy a rendezvényen szeretné népszerűsíteni magát.   7

KELET-EURÓPA VURSTLI A Kelet­Európa Vurstli az elmúlt években már megszokott módon idén is egy letűnt világ  képét idézi meg. Egy letűnt világét, amely azonban alkalmazkodik a kor elvárásaihoz, így idén  már csak a helyszín bejáratánál kiváltható, érvényes vízummal és a Fesztivál köztársaság  területén   bevezetett   útlevéllel   lehet   meglátogatni.   Szigorúan   ellenőrzött   szórakozási  lehetőségek helyszíne, ahol a 25 éve lebontott berlini fal jelképezi a határt, amely a Vurstlit  elválasztja a Köztársaságtól.

MAGIC MIRROR A Magic Mirror Sátor programjában évek óta erős a berlini jelenlét. Idén különösen, hiszen  ezen a helyszínen is a Fal leomlásának 25. évfordulóját ünnepeljük. Így ebben az évben több  különleges vendégre számíthatnak a látogatók.  A filmművészet is megjelenik a helyszín  kinálatában, ahol a Teddy­díjas rövidfilmek mellett a 2014­es, 64. Berlinale versenyfilmjeit  tekinthetjük meg (ezek egyikét, a Praia do futurót a rendező, Karim Ainouz jelenlétében). A  már megszokott éjszakai varieté show mellett 2014­ben Európa legfontosabb artistaműhelye,  a Base Berlin segítségével különleges akrobata­és artista produkciók is helyet kaptak a  repertoárban.  A legendás Magic Mirror partikon fellépnek a közönség régi kedvencei,  Infragandhi, a !szkafander crew, de itt lesznek a berlini underground szcéna sztár dj­i is.

SZIGET ART ZONE A Sziget Művészeti Zónája ad helyet majd az olyan már eddig is jelenlévő képzőművészeti  alkotó közösségeknek, mint az Agora nemzetközi alkotótábor, vagy a Medence Csoport  kreatív workshop­ja és Mozgó Képtár kiállítása és alkotótábora, de az új helyszín számos  további résztvevővel és alkotással kiegészül. A művészeti iskoláktól, a különböző alkotó  közösségeken át, számos képzőművész kapott meghívást és felkérést, hogy segítsen ezt a  helyszínt egy igazi műalkotássá varázsolni. Kerülnek majd ide a Sziget nemzetközi  pályázatának nyertes műveiből is, de a közönségnek is lesz lehetősége aktívan is  bekapcsolódni és kiélni a kreativitását.

WAMP A magyar designerek és iparművészek legnagyobb hazai fóruma, a WAMP idén is kitelepül  egy ízelítővel a Szigetre, ahol az érdeklődők mindjárt meg is vásárolhatják az egyedi design  termékeket.

CIRQUE DU SZIGET Külső látványában a régi vándorcirkuszok hangulatát idéző sátorban találkozhatunk az  újcirkusz műfaj számos képviselőjével és a ReCirquel társulattal, akik idén is kifejezetten a  Szigetre készülnek egy, a szó szoros értelmében vett új produkcióval.  A Cirque du Sziget a tavaly debütált helyszín jól bevált módon, idén is kihagyhatatlan  programnak és látványában is lenyűgözőnek ígérkezik. A „Párizs éjjel” című előadásában az  újcirkusz jeles képviselői a múlt század 20­as éveibe repítik a fesztivállátogatókat. A  századelő Párizsában találkozhatunk örömlányokkal, házalókkal, bejárhatjuk a város bisztróit  és kocsmáit, megismerkedhetünk a vágyakozással, a magányossággal és a (tiltott)  szerelemmel. Egy kihagyhatatlan, pezsgő mámoros, képzeletbeli utazás a szerelem és a fény  városába.  A sátor előtt és annak környékén a Magma Tűzszínház produkciója tüzeli fel – szó szerint –  minden éjjel a fesztiválozók hangulatát.  8

TÁBORTŰZ SZÍNPAD A cirkuszi előadások szomszédságában található majd a fesztivál egyik új helyszíne  a  Tábortűz Színpad, ahol előzetes jelentkezés és válogató után a fellépők, legyenek amatőrök  vagy profik, a nemzetközi rock­irodalom legjobb számait adják elő egy hangulatos tábortűz  mellett, estéről estére.

UTCASZÍNHÁZAK A világ számos országaiból érkező kis utcaszínházak a fesztivál teljes területén felbukkanó  produkciói varázsolják majd el idén is a Szigetlakókat. Akármelyik színpadnál állunk, biztosak  lehetünk benne, hogy közben ezer dologról maradunk le. A folyamatos pörgés nem áll meg a  helyszíneknél, bárhol útközben, egyik koncertről a másikra rohanva is utolérheti a látogatót az  élmény, elé vágódhat egy sárga kombinés férfi, hogy felkérje táncolni, átgurulhat a szeme  előtt egy óriáskerék, szembe jöhet egy éhes víziló, vagy régen kihalt állatok kergethetik meg,  és ez még nem minden. Bármi megtörténhet, ami egyébként nem is elképzelhető. Spanyol  fúvósok,   olasz   rock   zenekar   megafonokra   hangolva,   angol   óriásbábok   és   artisták,  gólyalábasok, szemfényvesztők, az útközbeni szórakoztatás, a szerteszét felbukkanó  élmények   nagymesterei   idén   is   a   Szigetet   veszik   célba   augusztus   közepén.   A  Szigetköztársaság vidámságra hangolása, a Sziget védjegyévé vált grandiózus esti nagy  utcaszínházi előadásban éri el végső tetőfokát, amikor is a gravitáció és a valóság,  szemfényvesztéssé és súlytalan lebegéssé transzformálódik. Ahogy azt az előző években  már megszokhattuk, a Sziget idén is Magyarországra hozza a nyári fesztiválszezon  legnagyobb   utcaszínházi   produkcióját,   hogy   igazi,   felejthetetlen   színházi   élménnyel  ajándékozza meg közönségét. Ha ez mind nem lenne bőven elég, közkívánatra újra fesztivál  Nagyszínpada nézőterének közepére települ a spanyol La Tal grandiózus produkciója, a  Sziget védjegyévé vált toronyóra. A három őrült órafigura újabb viszontagságai – idén már a  Nulladik naptól – naponta többször is láthatóak lesznek. A szabály ugyanaz: ha vége a  koncertnek a Nagyszínpadon: hátra arc, fejeket fel!  A Compania La Tal Carilló­ja jó példa rá,  hogy a Sziget egy olyan fesztivál, ami képes kihozni egy produkcióból a legtöbbet.

BEFORE I DIE A vietnámi Candy Chang újból a Szigetre érkezik, hogy kedvenc „bakancslistánk”, a Before I  Die segítségével bemutassa, hogy miről álmodoznak a szigetlakók.

LUMINÁRIUM Visszatérő vendég a Luminárium. A Szigettel egyidős angliai Architects of Air idén érkező  alkotása, az Amacoco, korábban is tiszteletét tette nálunk. Ez a művészcsoport legnagyobb  alkotása, amelyet 2008­ben Budapestről, a Szigetről indítottak világkörüli útjára. Azóta bejárta  a nagyvilágot, de most újra felépül a Fesztiválköztársaságban, hogy ismét megcsodálhassuk  a különleges fényáteresztő képességű műanyagból készült installációt. Kihagyhatatlan  élmény!

CÖKXPON CHILL GARDEN A Cökxpon Chill Garden a megszokott módon a nyugalom, a lazítás és a relaxálás terepe  lesz idén is a Köztársaság területén belül. Egy mini sziget a Szigetben, ahol a pihenésről  nemcsak a zene és a sátor belső atmoszférája gondoskodik, hanem a workshopok és a  természetgyógyászok is. A fesztivál egyetlen non­stop chill zenei helyszíne. Az egyetlen  helyszín, ahol napfelkeltével „zárhatod” a napodat. 9

TAROT LABIRINTUS Ismerős helyszín a Tarot Labirintus, ahol a szervezők interaktív kommunikációs helyzeteken  keresztül önismereti előadásra, szerepjátékra és kalandra invitálják a Köztársaság lakosait a  tarot­kártya  élő   szimbólumainak   segítségével.   A   labirintusban   felbukkanó   jelmezes  árkánumok, szimbolikusan egy­egy válaszutat, egy döntési helyzetet jelképeznek.

CIVIL SZIGET Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lesz Civil Sziget, mintegy 100  civil szervezet és  intézmény részvételével, ahol az emberi jogoktól, a környezetvédelem kérdésein át, a drog és  alkohol prevencióig, számos fontos kérdést igyekeznek a szervezők közelebb hozni a  látogatókhoz. De itt kaphatnak az érdeklődők felvilágosítást a külföldi munkavállalási és  továbbtanulási lehetőségekről is, vagy itt találkozhatnak azokkal a közintézményekkel, akik  segíthetnek a hétköznapokban is könnyebben eligazodni. Számos nemzetközi szervezet és  intézmény is felvonul a Civil Szigeten, köztük a már jól ismert European Meeting Point,  amelynek aktualitását az európai értékek népszerűsítése mellett, uniós tagságunk 10 éves  évfordulója is megerősíti.

ABILITY PARK Az Ability Park interaktív élményparkja – ahol játékos formában ismerkedhetünk meg a  fogyatékkal élők napi életszituációival – is ismerős lehet minden visszatérő vendégnek. A  szervezők határozott célja, hogy ne csak megpróbálják a fogyatékkal élő embertársaik  számára is élvezhetővé tenni a rendezvényt, hanem segítsék a többi látogatóval is  megértetni, hogy milyen fontos a hátrányos helyzetben lévő embertársaink, másságának  elfogadása és az esélyegyenlőségük megteremtése.

BUDAPEST PARK TRIBUTE SZÍNPAD A pörgős bulik kedvelőinek nem kell külön felhívni a figyelmét a nagy elődök munkássága  előtt tisztelgő Tribute Színpadra, illetve az itt fellépő bandákra (a teljesség igénye nélkül:  Rage Against the Machine Tribute by Subscribe, Gouranga – Nirvana Tribute Band,  Hollywood Rose – Guns N’ Roses Tribute Band).

RUBIK SZIGET és a LOGIKAI JÁTÉKOK SÁTRA – fókuszban a Rubik-kocka Idén fókuszban a 2014­ben 40. születésnapját ünneplő Rubik­kocka, a világszerte kedvelt  magyar találmány. Ennek apropójából születésnapi rendezvényeket szervez Magyarország  és…a Világ és a szervezők is a Szigeten. Amerikában, a Liberty Science Center és a Google, a 40 éves Rubik­kocka tiszteletére 2014  áprilisában nagyszabású vándorkiállítást indítanak el. A Rubik­kocka, mint a magyar  kreativitás és siker szimbóluma, a Szigeten is hangsúlyos megjelenést kap. Az új Rubik  Sziget helyszínnel új arcát mutatja majd a logikai játékok világa is. Az egyetemes és magyar  szellemi teljesítmények, a kocka által inspirált találmányok, tárgyak, filmek és a Kocka  jelenségének interaktív bemutatása a cél. A Rubik Sziget idén egy színes, interaktív helyszín  lesz, ahova a fesztivállátogatók minden bizonnyal szívesen betérnek majd, hogy még jobban  megismerjék a Kocka körüli világot.  A Rubik Sziget helyszín mellett, szoros szomszédságban, a sokak által kedvelt Logikai  Játékok Sátrának 2014­as programjából nem hiányozhat a természetesen számtalan más  logikai játék sem. A teljesség igénye nélkül néhány játék a kínálatból: sakk, gó, tantrix, térbeli

10

malom, amőba, abalone, backgammon, halma, tangram, pylos, quatro, quixo, puzzle, térbeli  puzzle, dominó, mankala, katamino, goblett…

SPORT ZÓNA A Sziget Fesztiválköztársaság külön helyszínt biztosít a sportos életforma kedvelőinek, ahol  számos sportág kipróbálásával lehet felfrissülni az esti bulizásra, s természetesen ott lesznek  a nagy adrenalinövelő extrém sportok, mint a Bungee Jumping vagy a Katapult.

MISSION: SZITIZEN Országhatárokon átívelő játékot indít idén a Sziget Fesztiválköztársaság, amelyben 2­4 fős  csapatok versenghetnek egymással a világ bármely részén. A játékosok nyolc különböző  kategóriában 100 küldetést teljesíthetnek, az egészen egyszerűektől kezdve az igazán  bevállalósakig. A legtöbb esetben a feladatok megoldásához a környezetük bevonására is  szükség van, például egy strand­bulit szervezni egy köztéri szökőkúthoz. A megoldásokat a  játék oldalára kell majd feltölteni, ahol mindenki követheti és véleményezheti a többi csapatot,  egyes feladatok teljesítéséhez azonban a versengő csoportok összefogására is szükség lesz.  Tekintettel arra, hogy fontos a résztvevők közötti kommunikáció így a játék csak angolul lesz  elérhető.   A nyereményekért azonban érdemes lesz küzdeni, megadott mennyiségű pontokért ugyanis  azonnali nyeremények járnak: titkos buli, ingyen sör vagy éppen névre szóló póló. A  főnyeremények között pedig álomszállás, back stage túra és nagyszínpad selfi vár a  győztesekre.

SZIGET SZÁLLÁSOK Minden fesztiválozónak szüksége van némi pihenésre, ezért a Sziget Fesztiválköztársaság –  nemzetközi szinten is elismert szolgáltatásainak sorában ­ igyekszik a lehető legjobban  alkalmazkodni az igényekhez és számos szálláslehetőséget kínál az ide érkező látogatók  számára. A legegyszerűbb sátras megoldástól kezdve a faházakon keresztül a lakókocsiig  választhatnak a fesztiválozók, hol hajtják álomra a fejüket, ám a szervezők gondoltak a  családdal érkezőkre, illetve akadálymentes kemping található a fogyatékkal élők számára is.

Hétnapos bérlet A sátrazós megoldás az egyik legnépszerűbb módja a fesztiválon történő pihenésnek, amely  az Hétnapos bérlettel egyszerűen megvalósítható. A kijelölt kempingek közül mindenki  kiválaszthatja a kedvenc helyszínéhez legközelebb esőt, és a korán érkezők igen kényelmes  helyekre bukkanhatnak. A kempingezéshez tusolási lehetőséget is biztosít a megváltott  bérlet. VIP kemping A VIP kemping egy őrzött terület, ahol a számos plusz szolgáltatásnak köszönhetően VIP  körülmények között pihenhetik ki magukat az „emigránsok”. Itt egy helyen található csomag­  és értékmegőrző, WIFI, büfé, fedett társalgó, mindez állandó őrzéssel, takarítással és  információval. A VIP kemping a Szigeten lévő strand­medence szomszédságában épül fel,  tehát az itt kempingezők strandolással, vagy akár medenceparti koktélozással is elüthetik az  időt.  Sziget Home ­ Faházak a VIP kempingben

11

A faház a sátrazáshoz képest egészen újszerű élményt nyújt, s bár nem luxusszálló, minden  megtalálható benne, ami az alapvető kényelemhez szükséges, hiszen van benne matrac,  akasztók vagy éppen polc a pakoláshoz. A faházak kettő illetve négy személy bérelheti. Sziget Home ­ Karaván kemping a VIP kempingben A Sziget Home Karaván Kemping az olyan Sziget polgároknak való, akik pihe­puha ágyban  szeretnék álomra hajtani fejüket, emellett élni kívánnak a fény, illetve az elektromosság  nyújtotta előnyökkel, ám nincs saját lakókocsijuk. A VIP Kemping területén lévő VIP vécék és  zuhanyzók természetesen az itt lakók számára is szabadon használhatók.  Sziget Home ­ Előre felállított sátrak a VIP kempingben Akinek nincs baja a sátrazással, viszont a felállítása már meghaladja a jókedvét, annak  ajánljuk az előre felállított sátrakat. A Sziget Fesztiválköztársaság korlátozott számban ugyan,  de megadja ezt a lehetőséget, így nincs más dolga a fesztiválozóknak, mint hozni minden  más, a sátrazáshoz szükséges felszerelést. A faházakhoz hasonlóan az előre felállított sátrak  is kettő, illetve négy személyesek. Alternatíva kemping Az őrzött területen lesz 24 órás recepció, ingyenes Wi­Fi, mobiltöltő állomás, értékmegőrző  és extra biztonság várja az itt megszállókat. A kempingben olaszul illetve angolul beszélő  személyzet gondoskodik a fesztiválozók kényelméről.  Apéro kemping Csakúgy mint az Alternatíva kemping esetében, az Apéro kemping is számos extra  szolgáltatást kínál, ám itt a francia vendégszeretettel ismerkedhetnek meg a fesztiválozók. A  személyzet éppen ezért itt francia és angol nyelven segíti a kempingezőket. Karaván kemping A jól ismert Karaván Kempingbe várják a szervezők mindazon fesztiválozókat, akik saját  lakókocsijuk kényelmében szeretnék kipihenni a fáradalmakat. A lakókocsival érkezők a H­ hídhoz közeli kempingben kapnak helyet, melyhez extra mosdók és zuhanyzók is tartoznak.  Családi kemping A családok részére – mintegy 50­60 család fogadására felkészült – elkülönített kempingben  napi 24 órában, több nyelven beszélő animátorok állnak szolgálatba s várják a gyerekeket,  míg a szülőknek koncertekre támad kedve. A 10 év alatti csemetéket játszóház várja és lesz  „szundi motel”, ahol délutáni és esti pihenésre vonulhatnak vissza a legkisebbek. A  kempingben lesz pelenkázó és etető is, ahol nyugodtabb körülmények között lehet szoptatni  illetve lehetőség van a bébi ételek melegítésére. Természetesen a területhez tartoznak –  folyamatosan takarított – tusolók és vécék is.  Ability kemping A szervezők gondoltak a mozgásukban korlátozott fesztivál­látogatók igényeire is, ezért az  Ability Park, azaz a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában  bemutató interaktív élménypark. Ennek közelében felállítanak egy akadálymentes Ability  kempinget is, speciális zuhanyzókkal és toalettekkel.

KEDVEZMÉNYEK DIÁKOKNAK A MEEX­Sziget Diákjegy Programmal 2014­ben is jelentős kedvezménnyel – akár féláron ­  vehet részt minden magyar tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diák a Szigeten. A  kedvezmény   mindenkire   vonatkozik   tehát,   aki   érvényes   magyar   diákigazolvánnyal  rendelkezik, sőt, azokra is, akik idén már nem diákok, de tavaly még részt vettek a MEEX­ Sziget Diákjegy programban. Részletek a http://sziget.meex.hu oldalon.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.