Szerdáig marad a kánikula

Több mint 100 éves melegrekord dőlt meg vasárnap:1905. szeptember 11-én 33,8 fokot mutattak Orosházán a hőmérők, míg tegnap ezt túlszárnyalta Bugac 0,7 fokkal: 34,5 fokon tetőzött a meleg, közölte Kurunczi Rita, az időkép.hu meteorológusa.
Térségünk felett ugyan ma átvonul egy gyenge hidegfront, jelentős lehűléstől azonban nem kell tartanunk: mindössze néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

Napközben nyugat, északnyugat felől többször megnövekszik a felhőzet, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is valószínűek, a legtöbb napsütés délkeleten lesz. Főként nyugaton és északkeleten kialakulhat helyenként egy-egy zápor, zivatar. Egyre több helyen megélénkül eleinte a délnyugati, majd egyre inkább az északnyugatira forduló szél, főként a Dunántúl északi részén erős lökések is előfordulhatnak. Délután 26 és 33 fok között alakul a hőmérséklet. Kedden hajnalban már többnyire derült lesz az ég, inkább csak északkeleten lehet kevés felhő az égen. Mérséklődik a szél, 12 és 17 fok közötti minimumokra van kilátás. Napközben országszerte derült, napos idő lesz, csak kevés felhő jelenhet meg az égen. Északon időnként megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél, 26 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdáig kánikulai időre készülhetünk, majd egy hidegfront mögött hűvösebb levegő érkezik, ezért a hét második felére bár megszűnnek a 30 fok körüli hőmérsékletek, kellemes hőmérsékletekre számíthatunk továbbra is, igaz a hajnalok hűvösebbek lesznek. Számottevő csapadék nem lesz.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.