Szent Ferenc és a napelem

Vita kíséri az olaszországi Umbriában több mint négyezer napelem felállítását, mivel a tiszta energiát termelő óriáspaneleket azon a réten akarják elhelyezni, ahol egykor állítólag Szent Ferenc beszélgetett a madarakkal.

A természet és a Nap szeretete köti egymáshoz Szent Ferencet az energetikai vállalkozó Emanuele Giannangelivel, pedig az utóbbi ateistának vallja magát. Közös vonásnak számít az is, hogy mind a ketten ugyanazt a helyszínt választották ki: a Perugiától nem messzi Piandarca mezején prédikált a madaraknak Olaszország oltalmazója, Szent Ferenc. Ugyanitt akar a napból energiát termelni Giannangeli összesen 4220 napelem felállításával. Az egész rétet elárasztó, nagyméretű panelek évente egymillió 250 ezer kilowatt energiát képesek előállítani, félmillió eurós üzlettel. A “napbiznisz” éppen annak a sziklaemlékműnek a közelében jönne létre, ahol egykor a szent szólt a madarakhoz, ma pedig az egész világból érkező zarándokok imádkoznak madárcsiripeléstől kísérve.

Hiába a Szent Ferenc által megénekelt Nap fivér iránti szeretet, Assisi kolostorának ferences barátai nem szívesen fogadják a napelemeket. “Elsők között támogatjuk az alternatív energiaforrások alkalmazását, a technológia viszont nem csúfíthatja el a teremtés szépségét jelképező  helyszíneket” – írta a szerzetesek nyílt levelében Giuseppe Genovese atya. Az umbriai műemlékvédelmi hivatalt képviselő Vittoria Garibaldi szerint azonban senki sem tudja, pontosan hol is szólt a szent a madarakhoz. Nem csak a nappaneleket, a kegyhelyet is arrébb lehet költöztetni – javasolta.     A gyakorlatias vállakozó úgy látja, a megoldás egyszerű: a panelek a Szent Ferenc-legendában említett helyszíntől húszméteres távolságban sorakoznának, és két méter magas bokor takarná el őket. Giannangeli arra is ígéretet tett, hogy cége a zarándokok számára parkosítja a mezőt, padokat és kutat is felállít.

Piandarca területén egy hektárnyi földet éppen a ferencesek adtak el a vállalkozónak még 2004-ben, a rendnek nem volt elég pénze, és ebből biztosította a szerzetesek akkori fizetését. Ha Szent Ferenc nem is siet a szerzetesek segítségére, a napelemek ellen a helyi termelők is felemelték szavukat. Itt terem ugyanis a tipikus és védett olasz termékként ismert cannarai vöröshagyma, mely nem hajlandó átengedni a helyét a paneleknek.

Ajánlott tartalom

Naperőmű épül Nagykátán, 1200 darab napelemet telepítenek

630 kilowattpeakes naperőművet épít a Photon Energy Nagykátán.