Szennyvízcsatorna-hálózat épül Pilisszántón

Mintegy 27 millió forintos európai uniós támogatással épülhet szennyvízcsatorna-hálózat a Pest megyei Pilisszántón, a tervezés várhatóan még az idén befejeződik – közölte a település hétfőn az MTI-vel.

A 2.200 fős település a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség határozata alapján 27 millió forint támogatásból, valamint 15 százalékos önkormányzati önrészből épít csatornahálózatot.
Pilisszántó a felszín alatti víz szempontjából fokozottan érzékeny település. A község déli, alacsonyabban fekvő belterületei magas talajvízállásúak – olvasható a közleményben. A terület rendezése érdekében első lépésként az önkormányzat közbeszerzéssel kiválasztja a szennyvíztisztító telep tervezését végző céget, majd még idén pályázatot nyújt be a tervek szerinti megvalósításra.

A tervezés várhatóan még az idén megkezdődik, majd a közbeszerzés után remélhetőleg 2011-ben elkezdődnek a munkálatok – mondta el az MTI-nek Kollár Miklós polgármester.

Ajánlott tartalom

Ingyenes divatbemutatót tartanak a fenntarthatóság jegyében

A fenntartható öltözködés jegyében Rezes Judit színésznő, Tihanyi Ildi jelmeztervező és a Delta Produkció divatbemutatóra és egész napos rendezvénysorozatra várja az érdeklődőket május 4-én a Merlin Színházban.