Szén nélkül a bankvilág

A WWF örömmel fogadta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) döntését, miszerint felhagy a szénerőművek finanszírozásával és helyette megújuló energiaforrásokba fektet többet. A követező hónapokban a WWF figyelemmel kíséri majd a pénzintézet energiapolitikai lépéseit, hogy ellenőrizze, valóban ígérete és új stratégiája alapján hozza-e döntéseit.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank ezzel az elhatározásával követte azoknak a közösségi pénzintézeteknek a példáját, amelyek szintén az utóbbi hónapokban kötelezték el magukat, hogy véget vetnek a szénerőművek finanszírozásának. A bank felülvizsgálta energiapolitikáját: javított energiatakarékossági intézkedésein, szigorította a vízerőművekre vonatkozó szabványait, és átláthatóbbá tette a kibocsátások valamint az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó vállalásainak nyomon követését.  A WWF szakértői szerint itt az idő, hogy a többi közösségi pénzintézet és fejlesztési bank is a fenntartható fejlődést szolgáló politikára váltson, és támogassa a megújuló energiaforrások terjedését.

„Az EBRD végre búcsút intett az elavult szén alapú technológiának, és csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amelynek tagjai felismerték a szénalapú projektek egészségre és környezetre gyakorolt káros hatásait. Az EBRD lépése pozitív eredmény, azonban ahhoz, hogy esélyünk legyen arra, hogy a Föld átlaghőmérséklete a 2°C fokos növekedés alatt maradjon, az EBRD-nek tovább kell szigorítania szabványait, végül pedig valamennyi pénzügyi támogatását ki kellene vonnia a fosszilis tüzelőanyagokon alapú erőművekből. ” – foglalta össze Benkő Dániel, a WWF Magyarország szakértője.

Az EBRD elméletileg három fő szempont szerint dönt arról, hogy egy hozzá benyújtott projektet finanszíroz-e vagy sem. Ezek az energiabiztonság, a pénzügyi megtérülés és a környezeti hatás. A gyakorlat azonban sokkal inkább azt mutatta, hogy ezek a szempontok nem egyforma súllyal estek latba, és éppen a környezeti hatás szorult a legtöbbször háttérbe a gazdasági-társadalmi haszonnal szemben. Az EBRD mostani intézkedései arra engednek következtetni, hogy intézet valóban belátta, korábbi politikáját és döntési mechanizmusát át kell alakítania, és mint a nemzetközi energiapiac meghatározó szereplőjének, aktívan hozzá kell járulnia a szénmentes gazdaságra történő átálláshoz.

A következő hónapokban a WWF figyelemmel kíséri, hogy az EBRD hogyan hajtja végre új, „szén ellenes” politikáját. A bank első vizsgája az lesz, hogy társfinanszírozója lesz-e egy tervezett, 600 MW-os lignit erőmű építésének Koszovóban. A banknak tartania kellene magát az elhatározásához és egy tiszta technológiával működő alternatívát kellene támogatnia, mind Koszovóban, mind a világ más tájain.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.

Nincs hozzászólás

  1. Dicséretes!
    Ezennel azt a jogot is megvásárolták, hogy a megújuló energia előállítását és felhasználását elkezdjék szabályozni, úgy mint eddig bármilyen más energiát.