Szén helyett megújuló energiaforrásokat használnának

Milyen lesz az angyalok városának energiatérképe a 21 század negyedére?

California és az USA nyugati részének legnagyobb városa, Los Angeles áramaszükségletének mintegy 40 százalékát jelenleg két nagy szénerőművéből nyeri. Több mint másfél évtized múlva azonban ez a helyzet alaposan megváltozik, hiszen a metropolis lakossága egyöntetűen kiáll a szénerőművek száműzése mellett, s helyettük a megújuló energiaforrásokra voksolnak. A cleantechnika.com portál hírül adta, hogy a város polgármestere bejelentette, hogy 2025-re tervezik a szén felhasználásával előállított áram kiiktatását az energiaellátásból és helyette megújuló forrásokból fedezik majd a szükséges mennyiséget.

Egyre nyilvánvalólóbbá válik ugyanis, hogy az évtizedekkel ezelőtt épült, immáron elavult két szénerőmű működtetése sokba kerül, nem felel meg a kor követelményeinek, felújításuk rendkívül költséges, következésképpen a helyzet megérett a változtatásra. Ebben erősítette meg a város vezetőit az a párezer helyi polgár is, akik nemrégiben a városháza elé vonultak, hogy tiltakozzanak a szénerőművek tovább fennmaradása ellen. Tényként kezelendő: felmerült már elég régen, hogy nincs létjogosultsága egy ilyen dinamikusan fejlődő metropolisban a megörgedett szénerőműveknek, az energiellátás megérett a megújításra.

A közhangulat is ráirányította figyelmet arra, hogy a kaliforniai nagyvárosok sorában éppen Los Angeles az a mintaadó település, ahol elsőként érték el, hogy húsz százalékban a megújuló energiaforrásokból biztosítják az energiaellátást és itt indították el a közelmúltban a legnagyobb napelemes programot az USA-ban az épületek tetejének felhasználásával. Nem hagyható figyelmen kívül az a szempont sem, hogy a CLEAN LA (tiszta Los Angeles) napenergetikai programja négy és félezer új munkahely megteremtését teszi lehetővé és fél milliárd dollárral járul hozzá a város fejlődéséhez.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.