Szélkerekek az atomerőműnél

A világ eddigi legnagyobb, mobil tengeri platformra helyezett szélturbinája kezd hamarosan működni Japánban, pontosabban a 2011. március 11-ei, hatalmas földrengést követő cunamiban megrongálódott fukushimai nukleáris erőmű közelében.

A konstrukció méretei tiszteletet parancsolóak: magassága 190 méter, súlya 1360 tonna, a három széllapát pedig 82 méter hosszú. Az egész szerkezet egy, Fukushimától mintegy 20 kilométerre a nyílt tengeren elhelyezett, 4500 tonnás platformon áll majd, becslések szerint akár 300 kilométer/órás szélviharnak is képes ellenállni, s csúcsidőszakban körülbelül 7 Megawatt körül lesz a teljesítménye.

A gigászi turbina a napokban készült el, s a tervek szerint két másik, hasonló szerkezetű, ám kisebb teljesítményű szélkerékkel együtt szabályos „szélerőmű-parkot” alkotnak majd. A 400 millió dollár költségű beruházást különösen azért kíséri nagy figyelem a távol-keleti szigetországban, mert a fukushimai atomerőmű katasztrófája nyomán elővigyázatosságból Japán összes nukleáris reaktorát leállították biztonsági ellenőrzésre, így kiesésükkel azóta jócskán megnőtt az alternatív energiaforrások jelentősége.(Japán nem rendelkezik kőolajkinccsel, így az atomenergia tartós hiánya miatt alaposan megugrott az ország olajimport-számlája.)

A három szélturbinát a következő hónapokban vontatják ki a Csendes-óceán vizére. Létrehozásukban 11 híres óriásvállalat – köztük a Hitachi és a Mitsubishi – mellett a Tokió Egyetem szakemberei is résztvettek.

forrás: nepszava.hu

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.