Szélenergia szél nélkül

A szélenergiát is lehet kiszámíthatóbb forrássá tenni az eddigieknél. Ez a titka annak a tervnek, amely a bostoni Masschusetts Institute of Technology-ban született. Itt dolgoznak jelenleg az ORES (Ocean Renewable Energy System) néven futó új energiatároló eszközökön, amelyet az off-shore szélerőművekbe illesztenének be, hogy azok igény szerint szolgáltassanak áramot.

A MR mérnökei üreges, 30 méter átmérőjű, több tonnás betongömböket terveznek, amelyek a lebegő szélkerekeknek egyszerre szolgálhatnának horgonyként és energiatároló rendszerként. Minden esetben, amikor egy szélfarmnak a szokásos igénynél több energiát kellene termelnie, az elektromos áramot eltérítenék, hogy egy, a víz alatt rögzített hidraulikus pumpát működésbe hozzanak, amely megtöltené a gömböt vízzel. A gömb szükség esetén kiengedné a vizet egy turbinán keresztül, amely egy generátorhoz kapcsolódik.

A szerkezet tervezői szerint egy 400 méter mélységben elhelyezett, 25 méter átmérőjű gömb akár 6 MWh energiát is képes lenne tárolni. Ez azt jelenti, hogy ezer ilyen gömb több energiát termelne, mint egy atomerőmű több órán keresztül. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy a szél is megbízható energiaforrás legyen. A csapat kiszámolta, hogy a gömbök számára az optimális mélység 750 méter körül lenne, de már 200 méter mélységben is megérné őket telepíteni. A mérnökök szerint a betongömbök építéséhez fel lehet használni a szénerőművek által termelt hamut, ami más különben csak hulladék lenne, írja az energiacentrum.com.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.