Székely bioetanol krumpliból

Bioetanol- és biogázgyár épül Gyergyóremetén, amelynek működése közvetlenül és közvetve több száz embernek ad majd munkát a környéken.

Alapanyagként a környéken termelt mezőgazdasági terményeket vegyesen használnák fel, vagyis burgonyára, cukorrépára, gabonafélékre és kukoricára egyaránt számítanak, ami az élelmiszeriparban értékesíthetetlen terményeknek is hosszú távú piacot jelentene írja az etanol.info.hu. Zöldmezős beruházással bioetanol- és biogázgyárat létesít Gyergyóremetén a Technical Trade Kft., amelynek működése közvetlenül és közvetve több száz embernek ad majd munkát a környéken. A hat és fél millió euró értékű befektetés közel felét, hárommillió eurót vissza nem térítendő támogatás formájában a mezőgazdasági minisztérium állja, amelyről szeptember 22-én írták alá a megállapodást – számolt be az Új Magyar Szó internetes kiadása. „Az üzlet ötletét a vidék alacsony mezőgazdasági művelése és az egyre nagyobb energiaigény, valamit az energiaárak növekedése adta” – mondta el a lapnak András Csaba, a projekt menedzsere. A termelés a tervek szerint 2012 őszén kezdődik, az előállított biogázt és bioetanolt pedig Romániában és az uniós piacon egyaránt forgalmazzák majd.

 
Alapanyagként a környéken termelt mezőgazdasági terményeket vegyesen használnák fel, vagyis burgonyára, cukorrépára, gabonafélékre és kukoricára egyaránt számítanak, amelyhez a helyi földtulajdonosokat próbálják majd beszállítóként megnyerni. „Hosszú távon a gazdákkal történő szerződéskötés fogja biztosítani a mindenki számára a hatékony és jövedelmező termelést” – fogalmazott András Csaba, aki kilátásba helyezte az önkormányzatokkal és falugazdászokkal való együttműködést is. Hozzátette, hogy itt nem a minőség a legfontosabb, hanem a mennyiség, ezért az üzem az élelmiszeriparban értékesíthetetlen terményeknek is hosszú távon piacot biztosít. A bioetanol előállításból visszamaradó magas fehérjetartalmú takarmány az állattenyésztésben, a biogáz előállítása után visszamaradt végtermék pedig – talajjavító hatása miatt – a növénytermesztésben keresett.

 
András Csaba szerint jelenleg Románia bioetanol-szükséglete 250 ezer tonna, amiből azonban csak 150 ezer tonnát tudnak előállítani az országon belül. Amellett, hogy az import csökkentésére törekednek, már számolnak a növekvő kereslettel is, hiszen az Európai Unió országaiban jelenleg legkevesebb 5 százalék bioetanolt kell a benzinbe keverni, ez az elvárás azonban 2015-ig 8 százalékra, 2030-ig pedig ennek már szinte duplájára, 15 százalékra kell hogy növekedjék.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.