Szarvasbőgés idején fokozott veszélyben a farkasok

Szarvasbőgés idején fokozódik a farkasok illegális kilövésének veszélye a hazai erdõkben. A WWF szerint azonban már látszanak a szemléletváltozásra utaló bíztató jelek, és egyre többen állnak ki az erdeink egészsége szempontjából létfontosságú nagyragadozók mellett.

Szarvasbőgés idején megnõ az erdőkben tartózkodó vadászok, kutatók és természetjárók száma – mindenki a párjukat hívó agancsosok jellegzetes hangjára, ködbõl kibukkanó csodás alakjára kíváncsi. Ebben az idõszakban sajnos az illegális elejtések száma is megemelkedik: a vadászok egy része a hazánkba lassan visszatelepülõ farkasok kilövését szorgalmazza különbözõ fórumokon, egyesek pedig puskát is ragadnak. Ennek legfõbb oka, hogy a teljes erdei életközösség, minden gazdasági és ökológiai hasznával együtt ritkán tud érvényesülni.

A nagyragadozók vitathatatlanul fontos szerepet töltenek be a természetes erdei életközösségekben, szabályozzák a nagytestû növényevõk (szarvasok, õzek, vaddisznók) állományát, azzal, hogy elejtik a gyenge és beteg egyedeket. Ezzel teremtik meg ugyanis az egyensúlyt az erdõ növényzete és a növényevõk között, hozzájárulva egyúttal a minõségi nagyvad állomány kialakulásához. Ez a szemlélet tehát hosszú távon a növényevõk egészségesebb, minõségi állományához is vezet, amelynek köszönhetõen egy pozitív tendencia látható a helyi vadászok és erdõjárók úttörõ együttmûködésében a kutatókkal.

A Bükki Nemzeti Park, illetve az Aggteleki Nemzeti Park által közzétett kameracsapdás farkas felvételek tanúsága szerint vitathatatlanul kezdenek visszatérni a farkasok a hazai erdõkbe, aminek a WWF álláspontja szerint egyértelmûen jó hatása van az erdeink egészségi állapotára. Ezzel párhuzamosan egyre több olyan együttmûködés születik, amelyek során a helyi vadászok és erdõjárók megosztják tapasztalataikat, sõt saját kamerafelvételeiket a kutatókkal.

A helyi megfigyelõkre és együttmûködésekre szarvasbõgés idején fokozott szükség van, hiszen ilyenkor megszaporodnak az illegális farkas kilövési esetek annak ellenére, hogy a bûncselekmény elkövetéséért akár 8 évnyi szabadságvesztés is kiszabható.

“A kutatók és a vadászok helyi szintû együttmûködései közvetlenül járulnak hozzá a hazai farkasok életmódjával kapcsolatos vizsgálódásokhoz, ugyanakkor azt is mutatják, hogy vannak eredményei a magyarországi kutatóhelyek által végzett szemléletformálásnak, amihez a WWF az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósággal közös munkájával járul hozzá” – mondta el Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

“Az erdei életközösségek komplex ökológiai szemléletét egyre többen kezdik elfogadni. Ennek elfogadása, és a nagyragadozók védelmének segítése egy fontos pillér. Reméljük, hogy a jövõben az ilyen úttörõ együttmûködések száma dinamikusan nõ majd, és a szemlélet elterjesztésével további eredményeket érhetünk majd el a hazai nagyragadozók védelmében.” – mondta el Veres Balázs, az aggteleki Nemzeti Park igazgatója.

A hazai farkasokkal szembeni elõítéleteket fel kell váltaniuk a megfigyeléseken és tapasztalatokon alapuló tényeknek, amelyek birtokában megismerhetjük a hazai erdõk egészsége szempontjából elengedhetetlen nagyragadozók életének körülményeit. Az ismeretterjesztés és szemléletformálás eszközével közelebb kerülhetünk egy olyan jövõhöz, amiben az ember harmóniában él az álatokkal. A farkassal is.

A mellékelt fotók 2014-ben készültek, a WWF és az ANPI kutatói együttmûködésének keretében kihelyezett kameracsapdák segítségével. A képek akkori visszatartását az állatok életének védelme indokolta, de ennyi idõ távlatából a kutatók már biztonságosnak ítélték a megjelentetésüket, így most közöljük õket.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.