Róma Quadraro negyedében épül az első városi szalmaház. A klasszikus téglák helyett szalmabálákból és vakolatként fából és agyagból, az antik római hagyomány szerint. A ház teljesen környezetbarát, lélegző és ellentétben azzal, amit gondolnánk, végte1enül tartós. (Aiolus News)

Szalmaház épül Rómában

A szalmaházat a BAG cég tervezte, amelynek vezetője Paolo Robazza, aki épített már ökofalut Pescomaggiore-ban / L’Aquila körzetében /‚ amelynek nagy részét a 2009-es földrengés rombolta le. A technikát, amelyet főként vidéken alkalmaztak, most először próbálják nagyvárosban. A szalmának, mint építőanyagnak a felhasználása előnyös: nagyfokú hangszigetelést biztosít, télen meleget, nyáron hűvöset és teljesen kizárja a nedvességet is. Adott esetben az ökológiai fenntarthatóságát azzal is biztosítják, hogy az építkezés helyi gyártókkal, cégekkel történik, az anyagok “0 km-es” szállításával. Mindez a ház árában is jelentkezik: míg a hagyományos anyagokból készült 180 négyzetméteres házak négyzetméterenként 1.800 euróba kerülnek, az ugyancsak ekkorára tervezett szalmaház négyzetmétere csak l.000-l.200 euróba. A régi-új technikával épülő ház elkészítésében részt vehetnek az ország minden részéből érkező fiatal építészek. A szalmaház, a tervek szerint, ez év júliusára készül el.

Ajánlott tartalom

Meddig bírhatja egy háztartás az új hordozható energiatárolóval?

Kerekekkel felszerelt, nagy teljesítményű hordozható energiatárolót mutatott be az Anker Solix, amely áramszünetek idején és hálózattól távoli helyszíneken is hasznos lehet.