Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Oláh György Nobel-díjas tudóssal tárgyalt a megújuló zöld energiaforrásokban rejlő lehetőségekről - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szerdán az MTI-vel.

Szabó Imre a Nobel-díjas Oláh Györggyel tárgyalt a zöld energiákról

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Oláh György Nobel-díjas tudóssal tárgyalt a megújuló zöld energiaforrásokban rejlő lehetőségekről – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szerdán az MTI-vel.

A találkozón – amelyen Oláh Lajos államtitkár is részt vett – azokat a témákat vitatták meg amelyek az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei csütörtöki, luxemburgi tanácskozásának napirendjén is szerepelnek – áll a közleményben.

Szó esett a metanol alapú energiatermelés gyakorlati lehetőségeiről – amely a tudós saját találmánya -, a geotermikus energiára telepíthető metanolos energiatermelésről, valamint a földgázzal együtt a földből feltörő szén-dioxid energetikai hasznosításának lehetőségéről is. Megvitatták a szén-dioxid föld alá visszasajtolásának lehetőségét, és szóba kerültek a bioetanol mint alternatív energiaforrás előnyei és hátrányai is.

A közlemény szerint az Oláh György vezetésével kifejlesztett direkt metanolos tüzelőanyag-cella a hagyományos energiaforrások (nyersolaj, kőszén, földgáz) előteremtési költségeinek és a globális felmelegedésnek a növekvő problémáját oldhatja meg. Az energiacella metanollal működik, amit szén-dioxidból állítanak elő, a folyamat végén pedig víz keletkezik.

Oláh György, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen kémikusként végzett és kutatott, 1956 végén távozott az országból, majd 1994-ben az úgynevezett karbokationok kutatásáért kapott kémiai Nobel-díjat.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.