Szabadulnak a kőolajtól a Közel-Keleten

A túlkínálat következtében fellépő kőolaj-árcsökkenés miatt jelentős veszteségben álltak a közel-keleti tőzsdék vasárnap késő délelőtt.

Pénteken az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára több mint 5 százalékkal csökkent és 12 éves mélyponton, 29,24 dolláron zárt. Az olajfajta ára a héten 13 százalékkal esett. Az olajpiacon komoly túlkínálat van, ez nyomja le az energiahordozó árát. A helyzetet csak rontja majd, hogy Irán, néhány órával azután, hogy szombaton feloldották a vele szemben alkalmazott nemzetközi szankciókat, máris bejelentette: kész napi 500 ezer hordóval növelni olajexportját.

A térség legnagyobb olajtermelője és egyben legjelentősebb olajexportálója, Szaúd-Arábia olajügyi minisztere vasárnap azt mondta, hogy szerinte “az olajpiac megnyugvása a termelők és a fogyasztók együttműködésével érhető el, ez azonban időt vesz igénybe”.  Vasárnap a legnagyobb vesztes a térségbeli tőzsdék közül a szaúdi volt, az ottani irányadó mutató csaknem 7,5 százalékos mínuszban állt, de 7 százalék veszteséget jelzett a katari börze fő indexe is. Jelentősen, több mint 4 százalékkal gyengült továbbá az egyiptomi értéktőzsde vezető mutatója. Vasárnap különösen a helyi befektetők adtak el, miután az elmúlt napokban a külföldi befektetők szabadultak az egyiptomi részvényektől.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.