Sorozatgyártásba engedik a böszme szélkereket

Sőt, a Siemens nem csak a rotorra, hanem az egész konstrukcióra megkapta a típusengedélyt, így – ahol csak lehet – mostantól telepíthető az új giga-szélturbina.

A Siemens megkapta a világ legnagyobb létesítményosztályozó társasága, a DNV GL típusengedélyét a robosztus, ugyankkor innovatív D6 offshore szélturbinájára. Az SWT-6.0-154 típusnevet viselő, 6 MW-os teljesítményű, 154 méter átmérőjű rotorral rendelkező – lényegében akár önmagában is egy komplett – erőmű építése ezzel a sorozatgyártás küszöbére ért.

Az engedélyezési folyamat során a DNV GL (mely egyébként egyike a világ három legnagyobb rendszertanúsító vállalkozásnak) a szakértőivel teljes hozzáférést kapott a gigarotor gyártásához kijelült dániai fejlesztő és szerelő telephelyeikhez Brande-ben, illetve a dán Oesterildben és a skóciai Hunterstonban lévő tesztállomásokhoz. A vizsgálat során az értékelés kiterjedt a konstrukcióra, a gyártásra, a telepítés és üzembe állítás folyamatainak vizsgálatára is.

Az SWT-6.0-154 fejlesztése a Siemens szerint jelentős előrelépést jelent az offshore-szélenergia költség-csökkentése irányába. A 360 tonna súlyú berendezés egyebek mellett például mintegy harmadával könnyebb a piacon ma ismert, összehasonlítható technikánál. Ez a súlyelőny a gyártástól a szállításon, alapozáson és installáción át az üzemeltetésig végig érvényesíthető, ráadásul egyetlen ilyen gigász hatezer európai háztartás tiszta energiával való ellátására képes. Ráadásul a tipusengedély szerint a monstrum öt évvel hosszabb ideig (25 évig) működhet, mint más Siemens turbinák.

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.