Sólyom: a kormány nem engedné be az országba a génmódosított burgonyát

A kormány a luxemburgi bírósághoz fordul és megtámadja a génmódosított burgonya termesztéséről és felhasználásáról szóló uniós döntést – mondta Sólyom László szerdán délután a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján tartott beszédében, a Klímabarát Települések Szövetségének 4. országos konferenciáján.

A köztársasági elnök hozzátette, erről délben beszélt a miniszterelnökkel és úgy vélte, a hosszú eljárás ellenére “van remény, hogy nyerünk”.
Sólyom László kiemelte, a környezetvédelem ügye, a saját környezet megóvása alapvető polgári erény és az ilyen konferenciákon mutatkozik meg, hogy zöldnek lenni nemcsak valami ellen tiltakozva, hanem építő, pozitív munkát végezve is lehet.

A köztársasági elnök rossz példaként említette a klímatörvény sorsát, melyet “elkezdtek idealista módon zöld szervezetek”, aztán az ellenérdekelt lobbik, többek között a Gyáriparosok Szövetsége elérték, hogy néhány kormánypárti szavazattal az ügyet levették a napirendről. Sólyom László szerint minél hamarabb elő kellene venni újra a klímatörvényt.
A Klímabarát Települések Szövetsége “Az éghajlatváltozás és a klímabarát települések válaszai” címmel rendezett konferenciát szerdán Tatabányán.
Az esemény alkalmából a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája magyar fejlesztésű napkazánt és függőleges szélkereket állított üzembe az épület tetején és átadtak egy hozzájuk kapcsolódó mérőberendezésekből és számítógépekből álló mini-laboratóriumot.
A rendszerek működtetésével évente 36,7 tonnával csökken a főiskola széndioxid kibocsátása és 840.000 forint megtakarítást ér el az intézmény.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.