Sokba kerül az ingyenes energia

Az emberiség régi vágya, hogy megtalálja azt az energiaforrást, ami nemcsak szinte ingyen adja az áramot, de mindezt környezetbarát módon is teszi. Jelenleg a legjobb esély erre a magfúzió, azonban a technológia még a legoptimistábbak szerint is csak gyerekcipőben jár.

Franciaországban már épül az az erőmű, ami a tudósok reményei szerint a jövő tiszta energiáját szolgáltatja majd. Az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor, Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor) építése 2008-ban kezdődött, és a jelenlegi tervek szerint az erőmű indítása 2016-ban várható. Sajnos azonban a 30 éves élettartammal tervezett létesítmény pusztán kutatás-fejlesztési projekt: a kereskedelmi hasznosítású áramtermelést a tervezők eleve kizárták az 500 megawattos teljesítményt elérő erőmű célkitűzései közül. A program körül azonban az indulás óta csak gyűlnek a kételyek.

Viszi a pénzt, viszi az energiát
A magfúzió – ahogy a neve is mutatja – abban különbözik a szintén sok energiát leadó maghasadástól (amin az atomerőművek működése is alapszik), hogy összeolvasztja az atomokat, nem széthasítja őket. A fúziós reaktorokban ugyanaz a folyamat megy végbe, mint a csillagokban: atomok egyesülnek, és közben energiát fejlesztenek. A baj az, hogy ehhez a reaktorban is meg kell teremteni a csillagokban, például a Napban uralkodó körülményeket, és ez már több (bár elméletileg nem leküzdhetetlen) problémát is felvet. Egyrészt a szükséges hőmérséklet eléréséhez akkora energia-befektetés kell, ami a korábbi kísérletek eredményei alapján nehezen visszanyerhető (eddig még nem is sikerült). Másrészt a hevítés után létrejövő, majd egymással kölcsönható, plazma halmazállapotú anyag olyan forró, hogy mindent eléget, amihez hozzáér.

Az ITER elméletileg mindkét akadályt képes lesz leküzdeni. A forró anyagot egy tokamak (a reaktor fánk alakú központi berendezése) erős mágneses mezejében lebegtetve keringetik, a visszanyert energia többletét pedig az eddigi reaktoroknál jóval nagyobb méret biztosítja majd. Az ITER a fent említett 500 megawatt teljesítményt (ami nagyjából a paksi atomerőmű egy reaktorának önálló teljesítményével egyezik meg) fél grammnyi deutérium és trícium legfeljebb 400 másodpercen át tartó fúziója során adja majd le, a szakaszos működés egy-egy beindításához a tervek szerint kb. 50 megawatt bemenő teljesítmény szükséges. A pillanatnyilag legnagyobbnak számító JET fúziós reaktor 16 megawatt teljesítményre képes egy másodpercnél is gyorsabban összeomló fúzió során. Az ITER nemzetközi koprodukció, a dél-franciaországban épülő kísérleti erőmű költségét 45 százalékban az EU állja, a maradékot Kína, India, Japán, Dél-Korea, Oroszország és az Egyesült Államok 9-9 százaléknyi hozzájárulása biztosítja. Az eredetileg 10 milliárd eurós befektetés mára 16 millárdossá vált, és az Európai Unión belül egyre nehezebben áll össze az aktuális időszakra szükséges támogatás.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Nincs hozzászólás

  1. A href-ből vegyetek ki a br-t és akkor nem 404-re fut az “itt olvasható” hivatkozas

  2. Köszönjük. Javítva.