Sikerült Elon Musk mágnesvasútjának első tesztje

A Tesla alapítójának elképzelése alapján megépített közlekedési eszköz, a Hyperloop One első nyilvános tesztjén közel 190 km/h-s sebességgel száguldott a nevadai sivatagban.

Három éve vetette fel Elon Musk azt a radikális ötletet, hogy mi lenne, ha az emberiség alkotna egy olyan mágneses elven működő közlekedési eszközt, ami egy zárt, alacsony nyomású csőben haladna, és akár 700 mérföldes (1120 km/h) sebességet is elérhetne. Úgy vélte, az új közlekedési eszköz a szuperszonikus Concorde repülő, az elektomágneses railgun fegyverek és a légpárnás hokiasztalok keresztezésének tekinthető. Musk 2013-ban kiszállt a projektből, de más befektetők folytatták.

A Hyperloop One cég szerdai, nevadai tesztje után a Vasember ötlete egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz, amit egyébként 2021-re ígérnek. Most annyi történt, hogy a kísérleti lebegő mágnesvasút felgyorsult, aztán a homok lelassította, de első lépésnek ennyi is megteszi. A jármű 1,1 másodperc alatt érte el a 187 km/h-s sebességet, ami 2,4 g-s gyorsulásnak felel meg.

A tesztjármű vasúti sínről indult, innen gyorsították fel az elektromágnesek, amint a réztekercsekben bekapcsolták a 7000 V-os feszültségű áramot. A pár száz méteres száguldás után a járművet homokcsapda állította meg.

Ha minden a tervek szerint halad, a Hyperloop One következő, 2016 végére ígért tesztjén a jármű már lebegni fog egy 1,5 kilométeres, zárt csőpályában. A nevadai sivatagban, a kísérletek Las Vegashoz közeli területén már állnak a gigászi, 3,3 méter átmérőjű csövek, amelyekben a kapszuláknak siklaniuk kell sűrített levegő segítségével, a tervek szerint 400 mérföldes (640 km/h) sebességgel.

Elon Musk elképzelése szerint a közlekedési rendszer végleges változata hatalmas átmérőjű csövekben lebegő kapszulákban utaztatná az embereket az autózás átlagsebességének 12-szeresével. A légpárna, illetve a csőben lévő alacsony nyomás a súrlódás, illetve a légellenállás csökkentését szolgálja.

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.