Sikeres a „Magyarország legszebb konyhakertje” program

Tavaly elültettük egy magot, amiből mára egy szép életerős program teljesedett ki – foglalta össze az alulról jövő kezdeményezést Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag alpolgármestere a „Magyarország legszebb konyhakertje” program évértékelőjén. A települési méretből két éve országossá kiterjesztett kertművelő versenyben idén 60 település 939 kertje vett részt.

Ismét befejeződik egy mezőgazdasági év, és mi levonjuk a következtetést, mérleget készítünk: honnan indultunk és meddig jutottunk. Nagyszerű eredmény, hogy az ország érdeklődését ráirányítottuk a kertművelő mozgalomra, és jó úton haladunk afelé, hogy a ház körüli kerteket megműveljék és ne legyenek hasznosítatlan, elhanyagolt porták – emelte ki Fazekas Sándor köszöntőjében. A miniszter felhívta a figyelmet: az otthon, lehetőleg vegyszermentesen termesztett egészséges élelmiszer ajándék a családnak, sőt a konyhakert kis odafigyeléssel hasznot is hozhat, mert az önellátáson túl akár piacra is termelhetünk.

A kertművelés több annál, mint saját termény előállítás: egyrészt öngondoskodás, másrészt azt mutatja, hogy igényesek vagyunk a környezetünkre, a szép kert önmagában is gyönyörködtető. Ezért legyen követendő példa a nemes vetélkedés, a konyhakertek versenye, ami megmutatja, hogy nem csak az az udvar a háznál, ahol a dísznövények dominálnak.

A miniszter saját konyhakertjében is számot adott a gazdálkodásról: a természet kihívásai miatt a borsó, krumpli nem a legjobban sikerült, de egy olyan 12 négyzetméteres kert, mint a karcagi mintakert, képes egy négyfős családot ellátni paradicsommal, paprikával, hagymával.  Hozzátette: bár az időjárás a kertművelőket néha kihívások elé állította, közbeszólt aszály, árvíz, remélhetőleg jövőre kegyesebb lesz hozzánk, ezért jó alaposan készítsük elő a jövő évi veteményezést.

Kovács Szilvia ötletgazda az évértékelőn összegezte az elért eredményeket. A „Magyarország legszebb konyhakertje” program 2013-ban a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelt mintaprojektje lett, 66 település írt alá szándéknyilatkozatot az együttműködésre, amiből 60 település 939 kertje vett részt a programban. Az országos versenyre 35 település nevezett 69 kerttel. A programot balkon (erkélyen kialakított), mini kert (50 négyzetméterig), normál kert (50 négyzetméter felett) zártkert 1. (zöldséges) valamint zártkert 2. (gyümölcsös) kategóriában hirdették meg. A legtöbb versenyző a normál és a zártkert 1 zöldséges kategóriában indult.

A programban a résztvevő települések száma szerint Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, és Bács-Kiskun megye volt a legaktívabb, a Tiszántúlon és a Dunántúlon ugyanannyi kert versengett. A legfiatalabb kertművelő egy 4 éves bagi gyermek, a legidősebb a 95 éves karcagi Márkus Imre.

A kertművelés erősíti az összetartozást és közösséget épít. Erre kitűnő példa, hogy nem csak magánszemélyek, hanem kertbarát körök is neveztek a versenyre, sőt Bagon a Szederinda Kertbarát Kör külön a konyhakert program helyi koordinálására alakult. A program szemléletformáló hatását bizonyítja, hogy már iskolai és óvodai csoportok is jelentkeztek – mondta az ötletgazda.

A programhoz korábban Karcag határon túli testvérvárosai is csatlakoztak: a felvidéki Szepsi, az erdélyi Székelykeresztúr, a délvidéki Bácskossuthfalva és a szerbiai Temerin, a közelmúltban pedig a lengyel testvérváros, Krosno Odrzanskie írt alá szándéknyilatkozatot az együttműködésre.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.