Se zaja, se bűze nincs

Hazánkban idén elsőként a Miskolchoz közeli Bükkaranyos önkormányzata tesztelt „áramos” kisautót a vidéki elektromos közlekedés népszerűsítésére. A teszt sikeres volt, s ha októberig megépül a napelemes töltőállomásuk, a kis erdei falu lakói öt évig ingyen „töltekezhetnek”.

Betelepszem a kétüléses kisautóba Nagy Lajos polgármester mellé, hogy körsétát tegyünk a másfél ezer lelkes „Aranyoson”. Az autó, nem lévén kipufogója, szinte hangtalanul gördül az utcákon, közben a falu vezetője összefoglalja az autó és a töltőállomás történetét.

– Az a szerencsénk, hogy a 44 települést összefogó Bükk-Térségi LEADER székhelye Bükkaranyos. A Nagy József által vezetett közhasznú egyesület, ami környezetbarát dolog csak létezik, napenergia, szélenergia stb., már mindent hasznosít. A napelemes töltőállomásra LEADER-forrásból nyertünk tavaly év végén százszázalékos támogatottsággal 12,7 millió forintot. Ehhez autót idén tavasszal önkormányzatunknak egy falunkhoz is kötődő cég, a MOBIL-ESCO ajánlott fel tesztelésre. Remélem, most, hogy a teszt sikeresen lezárult, ezt a 2-3 milliós kocsit jutányos áron adják el nekünk. Mi aztán egyfolytában nyúztuk: ebédkihordásra, idősek szállítására, közmunkások irányítására, ügyintézésre, megosztva a teendőket öreg, benzinfaló falugondnoki autónkkal. A töltőállomás az önkormányzaté lesz, s a fel nem használt áramot eladhatjuk a megyei áramszolgáltatónak.

Az állomás építésének engedélyezése február óta nyúlik. Ha egy friss ígéret szerint októberben megkapják, két hét alatt felépítik. Számos mintaprojektjük mellé: most épp a napelemes szárítónak örülnek. Beindítottak egy „erdei termék közmunka programot”, vagyis csipkebogyót és fekete ribizlit termesztenek, s a teaalapanyagot így fogják ingyen szárítani.

Bekanyarodunk az idősotthon udvarára. A polgármestertől hallom, az elektromos autó nekik óriási szenzáció. Besenyei Béláné büszkén harsogja: „Engem már többször fuvaroztak vele, csudára élveztem! Nincs se zaja, se benzinbűze!”

Kis erdei falu az övék, mégis egyedül nekik van ilyen kocsijuk az országban. És olyan aranyos, mint egy játék autó. Bükkaranyosra való.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.