Roger Moore kitüntetést kapott a libák védelméért

A 2009-es év személyiségének választotta meg a liba- és kacsatömés ellen küzdő Roger Moore-t az egyik legismertebb állatvédő szervezetként jegyzett PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) nagy-britanniai tagozata.

A 82 éves brit színész három éve kapcsolódott be a libamájfogyasztás elleni kampányba, amikor narrátorként hangját kölcsönözte a PETA egyik dokumentumfilmjéhez. A film a májuk miatt hizlalt és tömött libákkal, kacsákkal való bánásmódot mutatta be, s a PETA állítása szerint az interneten eddig 300 ezren nézték meg.
A színész emellett írásban kérte a parlamenti képviselők támogatását ahhoz, hogy a hízott máj eltűnjön az üzletek polcairól, újságcikkeket írt az ügyben, és nevéhez fűződik a “kínzás egy konzervdobozban” kifejezés megalkotása. Moore utóbbival arra akart utalni, hogy a drágán, kisebb kiszerelésben kapható ízletes máj ára az állatok kínzással felérő tömése, hisz a foie gras néven ismert – kacsák és libák májából készülő – finomság miatt erőszakkal tömik a szárnyasokat.


A PETA szerint az állatok állandó félelemben és stresszben élnek a tömés miatt, sokuk pedig még mozogni is képtelen, mert az egészségtelen máj akadályozza őket.
“Mélyen meghatódtam és végtelenül örülök, hogy a szervezet brit tagozata engem választott az év emberének” – fogalmazott közleményében Moore. “Amikor három éve először láttam a foie gras elkészüléséig vezető utat, úgy éreztem, tennem kell valamit, hogy eltűnjön ez a kegyetlenséggel készülő étel” – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.