Riasztási szinten a Mal iszaptározójának pora

A Veszprémi Bányakapitányság hétfőn határozatban kötelezte a Mal Magyar Alumínium Zrt.-t arra, hogy öt napon belül szüntesse meg az üzemeltetésében álló vörösiszap-tározók kiporzását – közölte Káldi Zoltán bányakapitány.

A bányakapitányság a környezetvédelmi hatóság egy mérőállomásának adatai alapján, a riasztási küszöbértéket lényegesen meghaladó porkoncentráció miatt hozta meg határozatát. A bányakapitányság az ajkai timföldgyár IX-es és X-es tározójára írta elő az ötnapos határidőt. Káldi Zoltán hangsúlyozta: a hatóság korábban már határozatban kötelezte a Mal Zrt.-t a két kazetta lefedésére a kiporzás megakadályozása érdekében. Az újabb határozat azért kellett, hogy „a környéken élők életkörülményeit jelentősen rontó események megszűnjenek”. Amennyiben a cég nem tesz eleget a felszólításnak, a bányakapitányság bírságot szabhat ki vagy az üzemeltető költségén elrendelheti a vörösiszap-kazetták lefedését. Megjegyezte azt is, hogy a lefedési technológia jellege miatt jelentős időt vesz igénybe a többhektáros tárolók teljes letakarása, de öt nap múlva ellenőrizni fogják, hogy elkezdődtek-e az előírt munkálatok.
A cél, hogy a kazettákat 40-50 centiméter vastag humuszos anyaggal biztonságosan lefedjék – mondta a bányakapitány, hozzátéve: ez meggátolja, hogy a szél elhordja a vörösiszapport. A vörösiszap-katasztrófát követően hatályba lépett törvénymódosítás értelmében a vörösiszap bányászati hulladéknak minősül, ezért a bányafelügyelet – azaz a bányakapitányságok – hatáskörébe tartozik az annak kezelésével foglalkozó létesítmények és berendezések építése, használatbavétele, üzemeltetése, bezárása és utógondozása.

 

Teljesíthetetlen a határidő
Bakonyi Zoltán, a Mal vezérigazgatója közölte: a IX-es tározó előírások szerinti lefedésével 90 százalékban elkészültek, ezen korábban már szürkesalak-borítás volt. A 49 hektáros tározóban a szürkesalak fölé helyezték el a munkagépekkel az előírások szerinti földborítást. Az átszakadt X-es tározó lefedésén dolgoznak, de még ki kell kísérletezni azt a technológiát, amely működik – mondta. Hozzátéve, hogy ez huszonöt futballpályának megfelelő területet jelent. Tájékoztatása szerint a munkálatokat nehezíti, hogy a korábbi nedves technológia más lefedést követel meg. A tározótér minden pontján ismeretlen a lerakott anyag tartószilárdsága, és az elosztása is egyenetlen. A teherautókkal így csak méterről méterre tudnak haladni, ezért nemhogy az ötnapos, hanem a nyári határidő is tarthatatlan. Ezzel a problémával a hatóságok is tisztában vannak – jegyezte meg. Kiemelte: nagyjából húsz méter vastagságú iszaprétegen kell dolgozni, és akkor is ki kell tudni jönni a munkagéppel és az azt vezető emberrel a vörösiszap-kazettából, ha egy nyári felhőszakadás néhány másodperc alatt sártengerré változtatja a munkaterületet.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.