Rendszeres hajójáratot indít a BKV

Régi álom teljesül: rendszeres hajójárat indul Budapesten, sima BKV-jegyért. Munkába menet az egyik legszebb panorámát nézheted, miközben a hajón ingyen szórják a wifit.

Az Egy nap a városban blog olvasója küldte ez a képet a blognak, amin világosan látszik, hogy a kikötőben készülnek valamire. Némi utánajárással kiderül, hogy mire: újraélesztik a budapesti vízi közlekedést, hogy az emberek buszok meg villamosok helyett hajóval menjenek dolgozni, bevásárolni, ügyeiket intézni. Az Egy nap a városban blog régóta szorgalmazza már ezt: “amikor kipróbáltam a BKV budapesti hajójáratát, azt írtam, hogy remek közlekedési eszköz lehetne, ha pontosan indulna, nem két-háromóránként járna, és nem 8:45-kor futna ki az első hajó: akkor, amikor a legtöbben már elkezdtek dolgozni.” Azóta sokszor írtunk a hajózás előnyeiről, hogy a Dunán közlekedni mennyire fokozhatatlanul menő dolog, hogy némi energia és pénz befektetésével, rendszeresen, sűrűn induló hajójáratokkal hogy fel lehetne dobni a vízi közlekedést. Nyilván nem a mi hatásunkra, de úgy látszik, itt a happy end: Újpest és a Millenniumi Városközpont között nyolc megállóhely érintésével nyártól 20 percenként közlekednek a hajók, amik lejtmenetben (a Millenniumi Városközpont felé) 45 perc, hegymenetben (Újpest felé) 60 perc alatt teszik meg az útjukat.

megállók

A megállók a következők lesznek: Újpest, Árpád híd, Meder utca, Jászai Mari tér, Batthyány tér, Petőfi tér, Boráros tér, Millenniumi Városközpont. Láthatjuk, hogy három megálló hiányzik róla: az újpesti, az Árpád hídi és a Millenniumi városközponti, ezeket meg kell építeni, sőt, építik is őket gőzerővel. A többi kikötőt meg átépítik, korszerűsítik, akadálymentesítik, ez látszik a fenti képen is. A hajókra wifit raknak, így kiválóan lehet dolgozni rajtuk és mindegyikben lesz büfé is. Képzeljétek már el: az utas felpattan Újpesten, és 45 perccel később leszáll a Millenniumi városközpontnál található munkahelyén. Közben megreggelizik, dolgozik a laptopon, miközben a hajó méltóságteljesen ringatózik, a háttérben meg elsuhan a Parlament, a Budai vár, az összes nevezetesség. A közlekedés hirtelen szükséges rosszból álomutazássá válik.

Az egész projekt 493 millió forintba kerül, ennek a 90 százalékát az Unió adja, és szerintem minden fillér jó helyre kerül: nemcsak egy olyan közlekedési folyosót nyitunk, ami gyors, dugómentes előrejutást tesz lehetővé, de annak is biztos jobb lesz a napja, aki a Dunán hajókázva érkezik a munkahelyre ahelyett, hogy az autók közt araszolna. Ráadásul végre kihasználjuk a folyó adta lehetőségeket, kicsit összekötjük a várossal, mert lássuk be, most a legtöbben csak akkor látjuk a Dunát, amikor átmegyünk felette valamelyik hídon. A szolgáltatást a jelenlegi flottával valósítják meg (öregecske, de bőven vállalható hajók), középtávon viszont szükséges lesz új hajók beszerzése.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.