Rekordszámú panda született idén Kínában

Rekordot értek el a pandatenyésztésben az idén Kínában; összesen 49 pandabocs született, közülük 42 maradt életben – hangzott el egy nemzetközi pandavédelmi konferencián a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban csütörtökön.

A fogságban világra jött és életben is maradt pandák száma a tavalyihoz képest lényegében megduplázódott. 2012-ben 28 kispanda születetett, közülük húszan voltak életképesek. A szakemberek arról számoltak be, hogy a tenyésztési technika fejlődésének köszönhetően az egész világon viszonylag nagy számban szaporodtak az óriáspandák, és már 376-an vannak – egy évvel korábban még 341 panda élt a világ állatkertjeiben, vagyis a növekedés több mint 10 százalékos.

A hozzávetőleg 200 résztvevővel tartott szecsuani szakmai konferencián elhangzott: a jövőben fokozatosan törekedni fognak arra, hogy mind több panda szülessen, és tovább tanulmányozzák annak a lehetőségét, hogy miként szoktathatják őket vissza a természetbe. Kínában szerdán először engedtek szabadon mesterséges megtermékenyítéssel fogant nőstény óriáspandát, amivel új korszak kezdődött a kínai pandavédelemben. Szakértők szerint jó esély van rá, hogy a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban lévő Liceping természetvédelmi területre költöztetett Csang Hsziang szaporodni fog a vadonban. Tavaly októberben egy Taotao nevű hím pandát engedtek vissza természetes környezetébe.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.