Putyin: a Greenpeace aktivistáira is vonatkozik az amnesztia

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistáira is vonatkozik az elnöki amnesztia – erősítette meg Vlagyimir Putyin csütörtöki nemzetközi sajtókonferenciáján.

Az orosz elnök ugyanakkor megjegyezte, hogy nem az Oroszországban büntetőeljárás alá vont környezetvédők miatt készítették a törvényt. Szerinte mindaz, ami történt, jó lecke számukra. A Greenpeace aktivistái szeptemberben a Barents-tengeri Pecsora-öbölben lévő Prirazlomnaja orosz fúrótoronynál tiltakoztak az északi-tengeri orosz olajbányászat ellen. Az Arctic Sunrise jégtörőn tartózkodó, elsősorban külföldi környezetvédők és 2 fotós ellen garázdaság címén indítottak eljárást, és november végéig előzetes letartóztatásban tartották, majd egyenként igen nagy összegű,2 millió rubel (mintegy 14 millió forint) óvadék fejében szabadon engedték őket.

Az orosz államfő több mint négy óra hosszáig tartó évértékelő sajtóértekezletén több kérdés is elhangzott a tegnap a parlament alsóházában elfogadott és még aznap este hatályba lépett amnesztiatörvénnyel kapcsolatban.

Vlagyimir Putyin szerint nem vonatkozhat a közbocsánat a rendőrök és a tüntetők összecsapásával végződött tavaly májusi, Bolotnaja téri megmozduláson lefogott, majd őrizetbe vett tiltakozók mindegyikére, mivel ők erőszakos cselekményt követtek el és a hatóság képviselőire támadtak. A megmozduláson részt vevők épp az orosz politikus harmadszori elnöki posztra lépése elen tiltakoztak.

Az elnök arról is beszélt nemzetközi sajtóértekezletén, hogy a legkíméletlenebb ellenfelének tartott Alekszej Navalnij, a Népi Szövetség nevű orosz párt elnöke nem jelentett veszélyt a hatalomra azzal, hogy részt vett a szeptember 8. moszkvai főpolgármester-választáson. Navalnij annak ellenére indulhatott a főpolgármester-választáson, hogy a nyáron első fokon szabadságvesztésre ítélték a Kirovlesz-perben. A választáson a 2. legtöbb szavazatot kapta. Ellenfele, a megválasztott Szergej Szobjanyin Putyinnal egyeztetett arról, hogy hagyják őt indulni.

A Pussy Riot orosz punkegyüttes  bebörtönzött tagjairól szólva az elnök csak annyit mondott: sajnálja őket, mert női mivoltukban alázzák meg saját magukat. Az elnöki amnesztiatörvény a punkegyüttes elítélt tagjaira is vonatkozik. Nagyezsda Tolokonnyikovát, Marija Aljohinát és Jekatyerina Szamucevicset tavaly augusztusban ítélték el egyenként két év javító-nevelő táborban letöltendő szabadságvesztésre “vallási gyűlölet által motivált garázdaság” címén. A fiatal nők a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tavaly februárban egy zenés punk-imán könyörögtek a szűzanyához Vlagyimir Putyin akkori kormányfő eltávolításáért. Szamucevics büntetését később felfüggesztette változtatta a bíróság.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.