hirdetes
Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Portugál passzívház – katonai betonbunker a dombon?
Tudj meg többet: Passzívház

Portugál passzívház – katonai betonbunker a dombon?

Az épület Portugáliában a Cavado folyó partján helyezkedik el, természetvédelmi területen. A telek nagyjából 4000 m2 és egy régi rom is található itt, amelynek megőrzése fontos volt, sőt az építkezéssel növelni szerették volna a rom értékét.

Nagyon fontos volt, hogy az összes fát megtartsák, és a lehető legkevesebb pusztítással épüljön fel az épület. Az építésznek az első látogatás során nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon érzékeny a terület, és jól meg kell választani azt a helyet, ahol épületét megtervezi, írja a tervlap.hu. A megrendelő számára fontos volt a kilátás, és azt a akarta, hogy eleme legyen az épületnek. Vélhetően ezért választották ezt a hasábformát, amelynek a folyópartra néző rövidebb oldala a nyitott. A tervező tudatosan nem a folyóval párhuzamosan tervezte meg az épületet, mert így a hosszanti hasábforma sokkal inkább a folyóra helyezi a hangsúlyt.

Miután döntöttek a helyről, a tervezési program került előtérbe, az igény: kényelem egy házaspár számára, egy gyermekkel, esetleg látogatható funkció, és tárolóhelyiség, ahol a sportoláshoz szükséges kellékek tárolhatók, mivel a család imádja a vízisportot.

A régi épület felett nem akar uralkodni a modern épület.

A tudatosan alkalmazott öntött beton kapcsolatban áll a növényzettel és a tájba is belesimul.

Talán egy régi katonai beton lőállásra emlékeztet külső megjelenésében az épület. Az öntött beton ráerősít arra, hogy kicsit ázottnak és elhasználódottnak tűnjön az épület. Viszont ez előnyére válik az épületnek a tájba való illeszkedése miatt.

Térszervezésében az épület nagyvonalú, jól elkülönül az intim zóna és a nappali használatú funkció. A nagy üveg tolóajtókkal az épület megnyílik a természet felé.

Nyáron a növényzet nagyon jó árnyékolást biztosít az épületnek és ez által a nagy üvegfelültekre külön árnyékoló szerkezetet nem kellet tervezni, viszont télen a lehulló levelek miatt jelentős szoláris nyereséggel rendelkezik az épület, melynek köszönhetően passzívház szintet értek el.

Építészek: Graça Correia és Roberto Ragazzi

Elhelyezkedés: Caniçada, Portugálisa

Terület: 150 m2

Építész tervezők: Ana Neto Vieira, Susana Silva, Telmo Gomes, Katharina Wiederman, Pedro Gama

Tervezés éve: 2003

Megépítés éve: 2006

Képek: Alberto Placido (AP), Juan Rodrigues (JR) & Luis Ferreira Alves (LFA)

Ajánlott tartalom

Napelemeknek valóban 25 év a garanciája?

Több tíz év garancia vonatkozik a napelemes rendszerekre, íme a részletek.