Plazmaerőmű épülhet Algyőn

Algatelepek által működtetett plazmaerőmű épülne 16 milliárd forintból az algyői Jura Ipari Parkban, magyar és orosz pénzből. Az ipari hulladékot és biomasszát átalakító üzem a jelenlegi technológiákhoz képest környezetbarát, írja a délmagyar.hu.

Az erőmű szén-dioxid-gázzal működne, amit a környezetében telepített 4 hektáron elterülő algaszigetek biztosítanának. A szén-dioxidot egy turbina forgatná meg: a végtermék a minimálisan kibocsátott szén-dioxid mellett ipari áram és üvegesedett bazalt lenne. A keletkező ipari áramot a Jura-park vállalkozásai helyben fel tudnák használni, míg az üvegesedett bazalt az útépítés alapanyaga lehet. A plazmaerőmű 1 év alatt 33 ezer tonna hulladékot tudna feldolgozni, prototípusnak szánják: a technológia iránt Romániából, Szlovákiából és több afrikai államból is érdeklődnek. A konferencián a magyar és orosz szakembereken kívül spanyolok is részt vettek. Az erőműnek már kijelölték a helyét, megvan az engedélyezési terv, és a technológiát is levédették már. Megépítéséhez sok pénzzel járulnának hozzá az oroszok is, de a többi potenciális befektető arra vár, hogy a magyar állam kiemelt projektté tegye a plazmaerőmű építését. Az építés 1000 embernek adna munkát, emellett 100 környékbelit is tudna foglalkoztatni. Számítások szerint a működési költség 15 év alatt 39 milliárd forintba kerül – a beruházás nagyjából 6 év alatt térülne meg.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.