Percenkét 35 focipályányi erdő tűnik el a Földről

Harmincöt futballpályányi területet irtanak ki percenként a Földön – olvasható le a szerdán a berlini főpályaudvaron kihelyezett nagy “erdőveszteség-számlálóról”.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) által emelt szerkezetet az ENSZ által kinevezett Erdők éve hivatalos kezdetekor leplezték le. A hatalmas digitális óra 2011. december 31-ig számolja az időközben a világban eltűnt erdők nagyságát – ez 60 óra alatt Berlin nagyságú területre nő. A hatalmas óra február végéig lesz látható Berlinben, azután más német pályaudvarokon állítják fel. A WWF hangsúlyozta, hogy az erdők gyorsuló megsemmisülése a németek számlájára is írható. “Mi, németek évente húszmillió tonna papírt használunk el, ez fejenként átlagosan évi 235 kilogrammnyi papírpoharat, nyomtatópapírt, papírzsebkendőt, szórólapot jelent. Ezzel a számmal Németország uniószerte az élen áll” – mondta el Philipp Göltenboth, a WWF németországi képviselője.

Johannes Zahne, a WWF papírszakértője kifejtette: “A papírral spórolni és az erdőket védeni nagyon egyszerű dolog. Országszerte évente hatmilliárd papírpoharat spórolhatnánk meg, ha kávénkat útközben saját csészénkből innánk. Ez félmillió megmentett fát jelentene”.  Emellett Zahne felhívta a figyelmet az újrahasznosított papír fontosságára és arra, hogy amilyen sűrűn csak lehet, le kellene mondani a számítógépben tárolható információk kinyomtatásáról.
Nemcsak a papíripar felelős azonban az erdők eltűnéséért. A hús, a takarmány, a fa és a bioenergia iránti növekvő igény fedezésének is az erdők esnek áldozatul. Helyüket egyre inkább mezőgazdasági területek és ültetvények veszik át.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.