Pedálos autó? Felejtse el, megjött a gyerekeknek szánt Tesla – videó

Az autó gyerekeknek szánt változata a megszólalásig hasonlít az igazira. Valószínűleg nem mi vagyunk az egyetlenek, akinek a legelső autós élménye egy pedálos Moszkvicshoz kötődik.

Később tátott szájjal néztük az elektromos kisautókat, amikkel 20 forintért lehetett 3 percig körözni a betonon, és csak reménykedni tudtunk, hogy nem pont alattunk fogy ki az akkumulátor. Nos, a mai gyerekeknek ilyesmiért már biztosan nem kell aggódniuk, az elektromos autók királya ugyanis számukra is elérhetővé vált: itt a gyerek-Tesla.

A jövőre 100 éves, kifejezetten a gyerekjárművek gyártására specializálódott amerikai Radio Flyer nemrég összeállt a Teslával, hogy elkészítse a Model S kicsiknek szánt verzióját. Mivel a céget mindenki a “kis piros autók” gyártójaként ismeri, így az elektromos jármű kicsinyített mása is ezt a színt kapta meg, de ezüst és metálkék verzióban is rendelhető lesz.

Persze a gép közel sem olyan sebességgel száguld, mint azt nemrég láttuk, beéri a 10 km/h-s maximális sebességgel, külsőre azonban az utolsó milliméterig azonos a “felnőtt változattal”. A cég a felszereltséggel sem viccel: a fényszórók valóban működnek majd, az autóhoz pedig egy MP3 lejátszót is lehet csatlakoztatni, hogy zenét(?) hallgasson benne a gyerek. A csomagtérbe is lehet majd pakolni, igaz, egy-két labdán túl nem sok minden fér majd el benne.

Az autó 500 dollárba (kb. 145 ezer forint) kerül, amihez némi felár ellenében plusz kiegészítőket is kaphatunk. Ha minden igaz, az akkumulátora egy feltöltéssel három órán át lesz képes üzemeltetni a gépet. Lennénk most gyerekek.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.