Pécsi hullámfürdőt napelemek táplálják hamarosan

Százszázalékosra nőtt Pécs három, napelempark-beruházásának pályázati támogatása a korábbi hatvan helyett, ezzel a város 300 millió forintot takarít meg – mondta Hoppál Péter, a baranyai megyeszékhely és térsége fideszes országgyűlési képviselője kedden.

A politikus a 750 millió forintos fejlesztés helyszínén, a Füzes dűlőben tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy az átadás előtt álló, fél megawatt teljesítményű napelemparkok olyan jelentős pécsi intézmények villamosenergia-igényének jelentős részét fedezik majd, mint a Kodály Központ, a Zsolnay-negyed, a Pécsi Nemzeti Színház, a műjégpálya és a Hullámfürdő.

A pécsi polgármesteri hivatal a témában kiadott közleményében azt írta, hogy a napelemparkprojekt eredetileg százszázalékos európai uniós támogatással valósult volna meg, ám miután az új városvezetés a beruházás felülvizsgálata után több hatósági állásfoglalást kért, a támogatást folyósító minisztérium jelezte: a támogatás összege előre láthatóan nem hívható le az eredeti konstrukcióban. “Az elmúlt hónapokban több szakértő és városi szakember kitartó munkájának köszönhetően új szakmai javaslat született, melyet véleményezésre megküldtünk a projekt támogatását biztosító minisztériumnak. Kedden érkezett meg a minisztérium válasza, mely a Pécs által kidolgozott javaslatot szakmailag elfogadhatónak ítélte, és ezek alapján a projekt százszázalékos támogatása biztosítottá vált” – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.