Passzívház jellegű lakóotthonok épülnek Budapesten

Jótékonysági koncertből épül passzívház jellegű lakóotthon Óbudán. Hobo és új zenekara, az Ismerős Arcok, továbbá a Misztrál és a Nemadomfel Együttes lesz az idei fellépője a már hagyományossá vált őszi Jobb velünk a világ! koncertnek 2011. november 13-án a Papp László Sportarénában.

Az előző évhez hasonlóan az idei koncert bevétele is az Óbudán megvalósuló passzívházként működő lakóotthon felépítését szolgálja írja a bautrend.hu. Nagy hagyományai vannak a Jobb velünk a világ! koncerteknek. Korábban a Böjte Csaba nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány által üzemeltetett csíksomlyói árvaház felújítására jutott belőle, később létrejött a Nemadomfel-Ház, amely a mélyszegénységben élő roma gyerekek felzárkózását segítő, családi nevelést kiegészítő otthon Szendrőládon. A tavalyi és az idei év célja közös: szeretnék létrehozni Magyarország első passzívházként működő közintézményét, egy fogyatékos fiatalok számára állandó lakhatást biztosító lakóotthont. Mindezt Papp Szabolcs, az esemény kerekesszékes szóvivője mondta el Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatalában az augusztus 24-ei sajtótájékoztatón. Az előző évek hagyományainak megfelelően a fővédnök a jelenlegi köztársasági elnök, Schmitt Pál és felesége, Makray Katalin, védnökei Sólyom László és felsége, Sólyom Erzsébet, valamint Göncz Árpád és felesége, Göncz Árpádné.

 
„Szimbolikus, hogy a föld melegét és a napfényt felhasználó passzívház készül. A segítség megtalálása – segítés saját magunkon és segítség a világ krízishelyzetében –, a mások javát is szolgáló életvitel nagyon is illeszkedik a nem adom fel-lelkületbe, és abba, hogy jobb legyen velünk a világ. Világunk fenntarthatósága ugyanis éppen azon múlik, hogy képesek leszünk-e életünk és életvitelünk olyan megváltoztatására, amely a természettel, egymással és magunkkal való kibékülésen nyugszik” – hangsúlyozta Sólyom László. Szívesen csatlakozott a kezdeményezéshez Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere, az Energiahatékony Önkormányzatok Szövetségének vezetője, aki példásnak nevezte az összefogást. A fogyatékos emberek kirekesztésének felszámolását szolgálja, ha a lakóintézményeiket nem zárják el a társadalomtól, nem helyezik ki a városokon kívülre. Többek között ezért döntött úgy a III. kerület önkormányzata, hogy egy óbudai telek átadásával segíti a projekt létrejöttét.

 
Újbuda önkormányzata önsegítő közösségi otthont alakít ki
Ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők azt az előterjesztést, amely együttműködést kezdeményez Újbuda önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány között. „A tervek szerint az alapítvány egy olyan 400–500 négyzetméter alapterületű házat épít a XI. kerületben, amelyben hat másfél szobás önsegítő közösségi lakást alakítanak ki” – jelentette be dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere. „Ezekben sérült emberek, vagy sérült embereket nevelő családok élnek majd, a lakók a mindennapok során segíteni tudnák egymást a napi szintű élethelyzetek megoldásában. Az energiatakarékos megoldásokkal épülő passzívház lakóit fele-fele arányban az önkormányzat, illetve az alapítvány választja majd ki. Az ingatlan felépítéséhez szükséges 50 millió forint értékű telket az önkormányzat biztosítja olyan helyen, ahol jók a közlekedés feltételei a családok számára” – tette hozzá a polgármester.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.