Oxigén Túra – Környezetvédelmi Kerékpáros Vetélkedő öt helyszínen

Az olimpiai bajnok Borkai Zsolt is résztvevője lesz az Oxigén Túra győri állomásának.

A szeptemberben megrendezésre kerülő, ötállomásos, országos kerékpáros program, az „Oxigén Túra”, mely az Európai Unió elvei alapján, a környezetbarát kerékpáros közlekedés által, a klímaváltozás káros hatásainak következményeire kívánja felhívni a figyelmet, Győrben debütál, szeptember 5-én. Az eseményen részt vesz az olimpiai bajnok Borkai Zsolt, a város polgármestere is.
A szöuli olimpián lólengésben aranyat nyerő városvezető – aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke és egyben a Környezetvédelmi Bizottság vezetője – vasárnap délelőtt kerékpárján, aktív résztvevőként kíván a környezetbarát program részese lenni, délután pedig a Győr-aranyparti szabadstrand területén kialakított rendezvényközpontban, az eredményhirdetés alkalmával fog szerepet vállalni.
A regisztrációs állomásokon a pontgyűjtés reggel kilenctől délután kettőig tart, majd háromig kerékpáros ügyességi vetélkedőket tartanak gyermekeknek, ezt Dr. Lacza Zsombor tudományos előadása, majd négytől az eredményhirdetés követi. Az Ökotér alkalmával egész nap játékos kézműves-foglalkozásokra, helytörténeti és környezetvédelmi kvízre kerül sor.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.