Öt év és Magyarországon is jelentős számú elektromos autó közlekedhet

Az Európai Unió tagállamainak, köztük Magyarországnak két éve van arra, hogy felállítsa szakpolitikai keretét az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló új EU-s irányelv szerint. Ennek megfelelően 2016. november 18-ig hatályba kell léptetniük az Európai Unió által meghatározott céljait szem előtt tartó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket.

Az irányelv megfelelő keretet biztosít a Jedlik Ányos terv legfontosabb lépései és legfőbb elemei számára, ennek köszönhetően pedig 2020-ra Magyarország is meghatározó szerepet tölthet be az EU kiépülő infrastruktúrájában – közölte a Magyar Elektromobilitás Szövetség.

Az Európai Unió célkitűzése szerint 2020-ra a megújuló energiaforrásokból előállított energia részarányának 10 százalékot kell elérnie a közlekedési ágazatban. Ezt a célt szolgálja a 2014. november 17-én hatályba lépő uniós irányelv, amely minden egyes tagállama számára meghatározza az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítését. Az egyes országok az Európai Uniónak megküldött nemzeti szakpolitikai kereteik révén biztosítják, hogy 2020. december 31-ig elérik az általuk becsült és vállalt töltőállomások kiépítését. Az irányelv szerint tíz autónként legalább egy töltőállomást célszerű alapul venni, az autók típusának, a töltési technológiának és a rendelkezésre álló magán-töltőállomások függvényében is.

„Az irányelvnek köszönhetően meghatározhatók az első és legfontosabb lépések. A hosszú távú célok elérése érdekében értékelni kell az elektromosautó-piac jelenlegi helyzetét, meg kell határozni az elérhető lehetőségeket és az elérni kívánt célokat, illetve szükséges egy olyan jogi környezet megteremtése is, amely a töltőállomások problémamentes kiépítését segíti elő. Erre az Európai Unió két évet adott a tagállamoknak, amely meglátásunk szerint probléma nélkül teljesíthető. A Magyar Elektromobilitás Szövetség által javasolt ösztönzők megvalósulása esetén 2020-ra reálisan 30.000 elektromos gépjárművet és 7.000 publikus töltőpont kiépítését tartjuk reálisnak, amellyel jelentős szerepet tudunk vállalni a nemzetközi infrastruktúrában” – mondta Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség alelnöke.

Tekintettel a jogszabályok által meghatározott feladatokra, a szövetség egy szakmai kerekasztal fórum összehívásán dolgozik, amelynek célja az ország előtt álló, az elektromobilitással kapcsolatos legfontosabb irányok kijelölése lesz – tette hozzá Stekl László, a szövetség elnöke.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.